Cadmus fordítás Cadmus

Több áldozata van az újabb heves szíriai harcoknak

2017. 07. 19.

Legalább tizenöten vesztették életüket a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai ernyőszervezet és a Törökország támogatta szíriai fegyveres csoportok közötti harcokban az észak-szíriai Aleppó tartományban – közölte kedden az SDF egyik alakulatának szóvivője.

Ahmad al-Omar, az SDF kötelékébe tartozó “Demokratikus Északi Brigád” szóvivőjének elmondása szerint a hétfő óta tartó harcokban elhunyt 15 ellenfelük holtteste van a szervezet birtokában, illetve egy hadifoglyot is ejtettek az összecsapásokban. Arra a kérdésre, hogy az áldozatok között van-e török katona, al-Omar nem tudott válaszolni, mert a halottakat még „nem azonosították”. A szóvivő ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy egy általuk indított kezdeményezés keretében a halottak közeli hozzátartozói átvehetik tőlük a harcokban elesett rokonaik holttestét.

A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező, Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet megerősítette, hogy az elmúlt 24 órában a Törökország által támogatott “ellenzéki csoportok” legalább 15 harcosa vesztette életét és sebesült meg a tartományban folyó összecsapásokban. Az OSDH ezenkívül hozzátette, hogy számos török állampolgárságú áldozatról és sebesültről van tudomásuk, valamint a harcokban megsebesült öt “ellenzéki fegyveres” és az SDF négy tagja is.

A hétfő óta tartó összecsapások az északnyugat-szíriai nagyvárostól, Aleppótól északra található Ain-Dakna nevű faluban és az ahhoz közeli Menagh katonai repülőterén kezdődtek azután, hogy – al-Omar beszámolója szerint – a török csapatok a (tartomány északi részén jelen lévő) „zsoldosaik támogatásával megtámadták” az SDF állásait Ain-Daknában, és az ahhoz közeli Tell Rifát városában és Miranázban.

A szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő civil szervezet szerint a támadásokkal a török fél megpróbál még mélyebbre nyomulni Szíria északi részén. Ankara régóta hangoztatott törekvése, hogy Észak-Szíriában egy „biztonságos”, az Iszlám Állam terrorszervezet és a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyvereseitől „megtisztított” zónát kell kialakítani a polgári lakosság számára. A YPG adja a fő erejét az SDF-nek, amelyet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és a különleges erők számos tagja támogat az Iszlám Állam elleni harcában, jelenleg a Daesh szíriai „fővárosának” számító Rakka felszabadítását célzó ostromban.

A Törökország támogatását élvező lázadóknak titulált szíriai fegyveres csoportok július folyamán bejelentették, hogy csatlakozni szándékoznak a török hadsereghez annak érdekében, hogy együttesen mérjenek csapást az Északnyugat-Szíriában harcoló kurd erők ellen. Ankara nemzetbiztonsági kockázatnak tartja és nem nézi jó szemmel a kurd erők terjeszkedését határa közelében, mivel a YPG-t a terrorszervezetként nyilvántartott, a török állam ellen évtizedeken át fegyverest felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának tartja. A két kurd szervezet viszont tagadja, hogy bármi köze lenne egymáshoz.

Törökország tavaly augusztusban indított katonai beavatkozást Észak-Szíriában Eufráteszi Pajzs fedőnéven, hogy visszaszorítsa határairól a kurd YPG harcosait és az Iszlám Állam szélsőségeseit. A Törökország által támogatott “felkelők” emellett az Aleppótól északra található területeket is elfoglalták annak érdekében, hogy a YPG ne tudja egyesíteni az ellenőrzése alatt álló területeit, amelyek az északnyugat-szíriai nagyvárostól északnyugatra, illetve északkeletre húzódnak.

Szintén kedden az OSDH beszámolt arról, hogy legalább négy ember életét vesztette az északkelet-szíriai el-Haszaka tartományban a kurd erők helyi tagjai elleni merényletben. A civil szervezet jelentése szerint a támadást a kurd erők egyik ellenőrzőpontjának közelében, egy robbanószerrel megpakolt autóval követték el. A merénylet elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára, habár a térségben korábban az Iszlám Állam terrorentitás követett el hasonló terrortámadásokat.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑