Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Több ezer megcsonkított holttestet rejtett el az Iszlám Állam

2017. 02. 26.

A biztonsági erők katonáit és rendőreit végezte ki a terrorszervezet még 2014-ben, majd a Khasfa nevű víznyelő területen rejtette el a holttesteket, amely a sivatagban található Moszultól öt mérföldre.

A Khasfa, amely eredetileg egy víznyelő terület, az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb tömegsírt rejti Irakban, ahol becslések szerint 4000 megcsonkított holttestet tüntetett el az Iraki és Levantei Iszlám Állam – írja az Origo.

A lap szerint az áldozatok biztonsági erők katonái és rendőrei, akiket az Iszlám Állam még 2014-ben végzett ki. Értesülések szerint őket belelőtték a víznyelőbe, de olyan beszámolók is napvilágot láttak, miszerint megkötözött, bekötött szemű jazidikkel megtelt buszt borítottak bele.

2015-re a terrorszervezet betemette a tömegsírt, a víznyelő falait pedig berobbantották. Az Origo azt írja: ha mindez igaz, akkor e mészárlás felülmúlja az Iszlám Állam eddig ismert legnagyobb, 2014-es vérengzését, amikor egy Tikrit közelében lévő katonai táborban 1700 frissen sorozott kadétot öltek meg.

Orientalista.hu – Origo.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑