Cadmus fordítás Cadmus

Több mint ezer rab kapott kegyelmet Egyiptomban

2017. 01. 25.

Mintegy 1300 rabot részesítettek elnöki kegyelemben Egyiptomban a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök 2011-es megbuktatását eredményező megmozdulások kezdetének hatodik évfordulója alkalmából szerdán.

A közkegyelem nem vonatkozik olyan rabokra, akiket súlyos bűncselekményekért ítéltek el, mint például lőfegyverek és robbanókészülékek birtoklása, kábítószerek terjesztése, pénzmosás vagy vesztegetés.

Az egyiptomi belügyminisztérium az intézkedést az emberi jogok védelmére tett erőfeszítésekkel indokolta.

Abd Al-Fattah Al-Sisi egyiptomi elnök televíziós beszédet intézett az egyiptomiakhoz a 2011. január 25-i forradalom évfordulóján. Az államfő, aki maga is államcsíny útján került hatalomra 2013-ban, közölte: a megmozdulások kezdete reményekkel teli volt, amit azonban példa nélküli frusztráció váltott fel, amikor a forradalmat eltérítették eredeti céljától. Hozzátette, hogy a forradalom irányát 2013-ban igazították helyre. Ezzel Mohamed Murszi volt elnök hatalomtól való megfosztására utalt. Az azóta törvényen kívül helyezett iszlamista Muszlim Testvériséghez tartozó Murszit egyéves kormányzás után katonai államcsíny távolította el a hatalomból.

Az észak-afrikai ország gazdasága az utóbbi években recesszióban van, a kormány szigorú megszorításokkal teli hároméves gazdasági reformtervet vezetett be, amely miatt meredeken emelkedtek az árak.

Ráadásul 2013 óta megszaporodtak a terrorista támadások, amelyek leggyakrabban a Sínai-félsziget északi részén történnek, de előfordulnak másutt, a fővárosban is.

Sisi kijelentette, hogy a harc a terrorizmus ellen addig folytatódik, amíg azt teljesen fel nem számolják Egyiptomban.

Emellett arról biztosította az egyiptomiakat, hogy az ország jó irányban halad, és felszólította őket, hogy legyenek türelemmel, folytassák kemény munkájukat, ugyanis “a körülmények nem változnak meg egyetlen éjszaka alatt olyan nagy országokban, mint amilyen Egyiptom is”.

“A történelem úgy fog emlékezni az egyiptomiaknak erre a generációjára, mint akik az utóbbi hat évben olyan megpróbáltatásokat viseltek el, amelyek meghaladják az emberi tűrőképességet” – hangoztatta az egyiptomi elnök.

A 2011-es megmozdulások évfordulója egybeesik az egyiptomi rendőrök napjával. Ez okból az országban fokozták a rendfenntartói jelenlétet azokon a helyszíneken, ahol a 2011-es Mubarak-ellenes tüntetések kezdődtek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑