Cadmus fordítás Cadmus

Több mint félszáz foglyot engedtek szabadon

2017. 05. 03.

A Hezb-i Iszlámi nevű lázadócsoport mintegy 55 bebörtönzött tagját engedte szabadon kedden az afgán kormány a tavaly szeptemberben az Asraf Gáni afgán elnök és Gulbuddin Hekmatjar hadúr által aláírt békemegállapodás keretében – jelentették be afgán tisztségviselők.

A Hezb-i-Iszlámi az egyik legnagyobb lázadócsoportnak számított Afganisztánban a békemegállapodás megkötése előtt. Egyes feltételezések szerint a csoport egy időben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban állt.

További 13 foglyot helyeznek szabadlábra

Ahmad Farzán, a megállapodás végrehajtását felügyelő afgán testület egyik vezetője elmondta, hogy a most szabadon engedett, politikai foglyokat a megállapodás értelmében nem vonják felelősségre.

“További tizenhárom foglyot helyeznek szabadlábra az elkövetkezendő napokban” – tette hozzá Farzán.

A csoport vezetője a kormány támogatására szólítja fel híveit Gulbuddin Hekmatjar hadúr, a Hezb-i-Iszlámi vezetője szombati beszédében a fegyveres harcok befejezésére és a jelenlegi kormány támogatására sürgette a lázadó csoport tagjait. Hekmatjar közel két évtized után először mutatkozott nyilvánosan.

Azt remélik a tálibokkal is megállapodhatnak

A hosszas tárgyalásokon kidolgozott egyezség megnyithatja az utat azelőtt, hogy a központi kormányzat hasonló megállapodásra jusson a kabuli rendszert 15 éve támadó tálibokkal.

A tálibokkal az említett Hezb-i-Iszlámi lázadócsoport ellentmondásos viszonyt ápolt korábban, a csoport céljai bizonyos tekintetben megegyeztek a tálib mozgalom szándékaival, de a szervezet a táliboktól külön vívta harcát a kormánykatonák és a NATO vezette erők ellen, jobbára Afganisztán keleti részén, illetve egyes északi területeken.

Valamikor 2003-ban léptek kapcsolatba a hatalomból addigra elűzött tálibokkal, s megállapodtak abban, hogy közösen indítanak szent háborút a közép-ázsiai országba vezényelt amerikai csapatok ellen.

Orientalista.hu – (MTI, Origo)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑