Cadmus fordítás Cadmus

Több száz terrorista rejtőzhet Németországban

2017. 05. 04.

Összesen 657 potenciális iszlamista terroristát tartanak nyilván Németországban, ami növekvő tendenciát mutat a korábbi számadatokhoz képest – közölte a Neue Osnabrücker Zeitung című lap a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adataira hivatkozva.

A NOZ beszámolója szerint a potenciális iszlamista terroristák csaknem fele jelenleg is Németországban tartózkodik, sokuk ellen rendőrségi eljárás folyik és mintegy százan közülük börtönbüntetésüket töltik éppen. Január végén a biztonsági erők körülbelül 570-re tették azoknak a “veszélyes elemeknek” a számát, akik a hatóságok meglátása szerint képesek lennének valamilyen erőszakos terrorcselekmény elkövetésére. A növekedés nagymértékben megfelel a német hatóságok új kockázatelemzési rendszere által becsültekhez képest.

Az új rendszert a tavaly decemberi berlini merényletet követően vezették be, amikor a tunéziai Anis Amri 12 személy halálát okozta, miután egy kamionnal a tömegbe hajtott az egyik berlini karácsonyi vásáron. A BKA mutatói szerint a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta megnégyszereződött a potenciális iszlamista terroristaként nyilvántartott személyek száma. A most közölt számokhoz további 388 “érintett személyként” bejegyzett iszlamista tartozik, akikről a hatóságok azt feltételezik, hogy potenciális együttműködőként vagy segítőként lépnének fel egy esetleges terrorcselekmény elkövetésekor.

Habár a most közzétett számok növekvő tendenciát mutatnak, eközben csökken azoknak az iszlamistáknak a száma, akik német útlevéllel érkeznek Szíriába vagy Irakba, hogy ott az Iszlám Állam soraiban harcoljanak. Az újság a BKA adataira hivatkozva arról számolt be, hogy a különböző becslések szerint az elmúlt két évben több mint 920-an vállalkoztak az említett út megtételére Németországból, és mintegy 70-en közülük álltak azóta harcba, vagy részesültek kiképzésben a dzsihadista terrorszervezet által.

A hatóságok feltételezései szerint a több mint 920 személy közül körülbelül 145-en vesztették életüket a szíriai vagy iraki harcokban.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑