Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Több tucatnyi halottja van egy pakisztáni buszbalesetnek

2016. 10. 17.

Összeütközött két autóbusz hétfő reggel a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban, a balesetben legalább 27-en életüket vesztették és több mint 50-en megsérültek – közölte egy helyi tisztségviselő.

Zafar Ikbál elmondta: az egyik buszsofőr egy teherautó előzésébe kezdett, s nem vette észre a szembejövő másik, szintén gyorsan haladó buszt, a két jármű így frontálisan összeütközött.

A szerencsétlenség Rahim Jar Hán körzetében, egy veszélyes kanyarban következett be.

A tisztségviselő szerint a halálos áldozatok száma tovább nőhet, mert legalább 15 sérült állapota válságos. Az AP amerikai hírügynökség 24 halottról és 67 sérültről tud.

Ikbál elmondta, hogy a körzet kórházaiban sürgősségi helyzetet hirdettek ki, a lakosságot pedig véradásra kérték.

Dzsamsid Sah rendőrtiszt azt közölte, hogy a baleset oka valószínűleg a gyorshajtás volt. Elmondta, hogy az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.

A helyi média értesülése szerint az egyik buszon diákok utaztak, akik az ország déli részén található kikötővárosból, Karacsiból tartottak Pandzsáb tartomány fővárosába, Lahorba, míg a másik jármű a Pandzsáb tartománybeli Szargodha városából Karacsiba ment.

Pakisztánban gyakoriak a halálos közúti balesetek elsősorban a rossz infrastruktúra és a felelőtlen vezetési szokások miatt.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑