Cadmus fordítás Cadmus

Tömegsírokra bukkantak egy afgán faluban

2017. 08. 17.

Ötvenöt holttestre bukkantak négy tömegsírban az afgán hatóságok szerdán a tálib felkelőktől két napja visszafoglalt Mirza Olong síita faluban. – közölte Zabihullah Amámi, a tartományi kormányzó szóvivője.

A település a síita hazara etnikumhoz tartozik, az észak-afganisztáni Szári-Pul tartományban van. Amámi szerdai közlése szerint az áldozatokra az előző nap akadtak rá a hatóságok. Mindegyikük férfi, köztük három gyermek is van

– mondta Amámi hozzátéve, hogy az áldozatok nagy részét lefejezték, a többieknek lövés okozta a halálát.

Mirza Olongot a múlt hét elején vették be az afgán kormány ellen harcoló tálibok, a támadás során legalább 62 ember meghalt – részletezte a szóvivő. Megjegyezte, hogy a halálos áldozatok száma növekedhet, mivel a hatóságok jelenleg is a település átfésülését végzik.

A faluból elmenekülő lakosok beszámolói szerint a tálibok az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet harcosaival közösen támadtak és együtt mészárolták le a civileket. Ezt a tálibok tagadták, azt állítva, hogy csakis ők támadták meg a falut, és visszautasították a vádat, miszerint civil lakosokat öltek.

Ezzel szemben az IÁ hétfőn kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy tagjai vezették a falu ellen a támadást, és a síita muszlimok lemészárlását is magukra vállalták.

A táliboknak és az Iszlám Állam dzsihadistáinak is a Washington támogatását élvező kabuli kormány megdöntése a céljuk – egyebek között – azért, hogy a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állammá alakítsák Afganisztánt. Ugyanakkor a két csoport éles ellentétben áll egymással vezetőségi és taktikai kérdések tekintetében. A IÁ helyi ága javarészt az elégedetlen tálibok soraiból toborzódik.

Washington adatai szerint a kormányellenes fegyveres csoportok – köztük a tálibok – az elmúlt időszakban erősítették térségbeli befolyásukat, és az ország területének legalább 43 százalékát uralják azóta, hogy a NATO 2014 végén befejezte harci misszióját az országban, és a külföldi katonák túlnyomó többsége távozott Afganisztánból.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑