2017. 08. 19.

Törökország legnagyobb ellenzéki pártja „igazságvirrasztást” tart tagjai letartóztatásának évfordulójáig



Törökország legnagyobb ellenzéki pártja, a Népi Demokrata Párt (HDP) július 25-től az ország több tartományában is „igazságvirrasztást” tart tagjai letartóztatásának évfordulójáig, vagyis november 4-ig.

A HDP társelnökét, Selahattin Demirtaşt, korábbi társelnökét, Figen Yüksekdaǧot és 9 másik képviselőt azért tartóztatták le és ítélték életfogytiglani börtönre, mert állítólag kapcsolatban álltak a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).

Az első letartóztatás még 2016. november 4-én történt, ekkor vették őrizetbe a HDP társelnökét, majd ez a folyamat a következő hónapokban tovább folytatódott.

A HDP „igazságvirrasztása” a párt „Harc a demokráciáért” elnevezésű tervének része, melyet július 20-án jelentettek be. A dátum azért is jelentős, mert 2016-ban ezen a napon rendeleték el a szükségállapotot.

Az első „virrasztást” július 25-én Diyarbakırban kezdték, itt egy hétig maradtak, majd ezt követően augusztusban Van, İzmir és Isztambul tartományok következnek. A párt ezekkel a rendezvényekkel azt akarja üzenni az embereknek, hogy mindenkit megillet az igazságos bánásmód és a demokratikus politika szabadsága.

Orientalista.hu – Hürriyet Daily News, Türkinfo

Címkék: , , ,






Back to Top ↑