Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Törökországban letartóztatták a Die Welt tudósítóját

2017. 02. 28.

Tizenhárom napos rendőrségi őrizetet követően az isztambuli vizsgálóbíró hétfőn vizsgálati fogságot rendelt el Deniz Yücel török származású német újságíró ellen – jelentette a Die Welt című lap, amelynek tudósítójaként a férfi dolgozott.

Yücelt azzal gyanúsítják a török hatóságok, hogy terrorista propagandát terjesztett és lázadást szított a lakosság körében. Az esetről az MTI adott hírt.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter élesen bírálta az ankarai hatóságok eljárását a német-török kettős állampolgárral szemben. „Ez túlzottan szigorú, ezért nem megfelelő döntés volt” – hangsúlyozta a politikus. Gabriel szerint a török kormány „nem veszi figyelembe a demokrácia nagy becsben tartott értékét, a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságát”.

Deniz Yücel önként jelentkezett a török igazságügyi hatóságoknál, és késznek mutatkozott a teljes együttműködésre a nyomozati eljárásban – hangsúlyozta a külügyér.

Az újságíró letartóztatása diplomáciai konfliktushoz vezetett. Sigmar Gabriel megjegyezte, „nehéz idők köszöntöttek be a török–német viszonyban” és hozzáfűzte: Yücel ügye reflektorfénybe helyezi a két ország közötti nyilvánvaló különbségeket, ami a jogállami alapelvek alkalmazását, valamint a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság értékelését illeti. Berlin erőfeszítéseket fog tenni, hogy Deniz Yücel hamar visszanyerje szabadságát, az eljárás pedig jó véget érjen.

Az újságíró február 14-én önként jelentkezett az isztambuli rendőrségen, miután körözést adtak ki ellene a helyi hatóságok. Yücel 2015 májusától dolgozott a Die Welt törökországi tudósítójaként. Ankara nem akkreditálta, de török állampolgársága miatt törvényesen dolgozhatott az országban.

Deniz Yücel az első német újságíró, aki ellen vizsgálati fogságot rendeltek el, mióta Recep Tayyip Erdogan török államfő hatalmon van. Törökországban a vizsgálati fogság akár öt évig is eltarthat.

Orientalista.hu – (MTI,MNO)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑