Cadmus fordítás Cadmus

Továb bővíti telepeit a megszálló Tel-Aviv

2017. 10. 04.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezerkétszáz újabb telepeslakás felépítését és Maále Adumim Izraelhez csatolását jelentette be a kormányzó Likud párt e telepesvárosban tartott, kihelyezett frakcióülésén – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

A kormányfő a Jeruzsálemtől a Holt-tenger felé vezető út mentén fekvő, ciszjordániai Maále Adumim telepesvárosba látogatva kijelentette, hogy örökre Izrael része marad az a hely, ahol új otthonok ezrei épülnek majd fel.

„Ez a hely Izrael része lesz” – mondta az izraeli miniszterelnök a legnagyobb, jelenleg mintegy negyvenezer lakosú ciszjordániai telepesváros új múzeumának felavatásán, de nem határozta meg az Izraelhez csatolás időpontját. A politikus közölte, hogy a lakások mellett új ipari övezetet is létrehoznak, és további fejlesztéseket is kilátásba helyezett az 1967-ben Jordániától elfoglalt területen, amelyet a nemzetközi jog nem ismer el Izrael részének.

Saat, Mahmúd Abbász palesztin elnök főtanácsadója teljesen elfogadhatatlannak nevezte Netanjahu terveit, amelyek szerinte meghiúsítják az izraeli-palesztin válság kétállami megoldásának lehetőségét, vagyis egy palesztin állam megteremtését Izrael szomszédságában.

A keddit megelőzően Izrael mintegy hatezer új telepeslakás felépítését jelentette be Donald Trump amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése óta, magára vonva ezzel a nemzetközi közösség rosszallását, a bírálók köréből azonban – szemben a korábbi hasonló esetekkel – ezúttal hiányzott az amerikai vezetés.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑