Cadmus fordítás Cadmus

Tovább romlik Berlin és Ankara viszonya

2017. 09. 19.

Két nap alatt kétszer kellett tiszteletét tennie a török külügyminisztériumban Martin Erdmann német nagykövetnek. A diplomata nem önszántából találkozott a külügyi tárca vezetőivel szombaton és hétfőn, mindkét alkalommal berendelték az elmúlt napok németországi eseményei miatt.

A hét végén az okozott felháborodást Ankarában, hogy szombaton mintegy tízezer ember vonult fel Kölnben, ahol a törökországi kurdok jogaiért és Abdullah Öcalannak, az Európai Unió és az Egyesült Államok által terrorszervezetnek tartott, Németországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetőjének a szabadon engedéséért tüntettek.

A török külügyminisztérium elítélte Berlint, amiért lehetővé tette a terrorpropaganda terjesztését. Binali Yildirim török miniszterelnök még júliusban azt mondta: a német–török viszályban a legnagyobb feszültséget az okozza, hogy a tavalyi törökországi puccskísérletért Ankara által felelőssé tett Fethullah Gülen irányította nemzetközi hálózat, valamint a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK szimpatizánsai szabadon tevékenykedhetnek Németországban.

A Der Spiegel értesülései szerint a német nagykövetet tegnap ismét a külügyminisztériumba kérették, ezúttal azzal kapcsolatban, hogy a berlini parlament tavaly nyáron népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban az első világháború idején történt mészárlásokat, amelyek során másfél millió örményt gyilkoltak meg.

Martin Erdmannt tavaly március óta tizenhétszer rendelték be a török külügyminisztériumba – írta a német magazin, érzékeltetve, hogy az elmúlt másfél évben mennyire megromlottak a német–török kapcsolatok. A viszony romlását elsősorban a tavalyi puccskísérlet utáni megtorló intézkedések idézték elő, amelyeket Berlin éles kritikával illetett.

A vasárnapi Bundestag-választásokra készülő német kancellár, Angela Merkel egy hét végi interjúban azt mondta: tovább fog lazulni a gazdasági együttműködés Törökországgal, bizonyos közös projekteket pedig felül kell vizsgálni.
Martin Schulz, a szociáldemokraták kancellárjelöltje szintén bírálta Recep Tayyip Erdogan török államfőt és országának emberi jogi helyzetét.

Magyar Idők – Kottász Zoltán

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑