Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Trükköznek a törökök: válogatnak a migránsok között

2016. 05. 22.

Az Európai Unió több tagállamát is feldühítette Törökország azzal, hogy a menekültáradat megállítását célzó, március 18-án megkötött EU-török megegyezés keretein belül nem a jól képzett szíriai állampolgárokat, hanem a nagyon alacsony képesítéssel rendelkezőket vagy a súlyos betegeket küldi az EU területére. – jelentette szombaton brüsszeli és német kormányzati forrásokra hivatkozva a Der Spiegel című német lap.

Az EU és Törökország között létrejöttt egyezség értelmében a görög szigetekre március 20. óta érkezett illegális határátlépőket visszaküldik Törökországba, ezért cserében az európai uniós tagországok pedig – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A Der Spiegel szerint Ankara és Brüsszel jelenleg a megegyezés további lényeges részén vitatkozik: az EU-ba érkező menekültek kiválasztásáról. Az EU belügyminisztereinek pénteki találkozóján Jean Asselborn luxemburgi tárcavezető megjegyezte, Törökország megtagadja a diplomásoktól a kiutazási engedély kiállítását.

A Spiegel cikke szerint Németországból, Hollandiából és Luxemburgból származó, egybehangzó információk alapján az utóbbi hetekben a török hatóságok több alkalommal is az utolsó pillanatban vonták vissza a szíriai menekültek számára már kiállított kiutazási engedélyt, és a legtöbb esetben ez olyan családokat érintett, ahol a családapa mérnöki, orvosi vagy szakmunkás képzettséggel rendelkezett.

A német lap úgy tudja, Törökország már hivatalosan is értesítette az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) arról, hogy szíriai diplomások nem utazhatnak ki az országból az EU-török egyezmény keretében. Rendszerint a főbiztosság dönt arról, hogy ki vehet részt áttelepítési programban, az EU-török alku értelmében azonban Ankara külön jogosítványokat kapott, így első körben a török hatóságok válogathatják ki, hogy ki utazhat tovább Európába.

Nem hivatalos csatornákon keresztül a UNHCR munkatársai arról tájékoztatták a Spiegelt, hogy ebben a rendszerben ők gyakorlatilag csak lepecsételik a török hatóságok által a kiválasztott személyeket tartalmazó listákat.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑