Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Trump: Folytatjuk a nyomásgyakorlást Iránra

2017. 02. 17.

A Trump-kormányzat folytatja a nyomásgyakorlást Iránra – derült ki az amerikai elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. Donald Trump azt is bejelentette, hogy jövő héten bemutatja az új beutazási rendeletét, és megnevezte jelöltjét a munkaügyi minisztérium élére.

Donald Trump csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette, hogy kormányzata folytatja a nyomásgyakorlást Iránra. Az amerikai elnök szerint ez addig tart majd, amíg “a probléma nem oldódik meg”. Donald Trump azonban nem fejtette ki részletesen, hogy kormányzata a szankciók mellett a nyomásgyakorlás milyen további formáival él majd a perzsa állam ellen.

Donald Trump szólt a terrorizmusról is, és azt mondta: az Iszlám Állam úgy terjed, mint a rákbetegség. Az elnök Iránt nevezte meg a terrorizmus fő támogatójaként. A terrorizmus elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozva leszögezte, hogy választási ígéretéhez híven újraépíti a szerinte legyöngült amerikai haderőt.

Kérdésre válaszolva Trump cáfolta, hogy bármiféle kapcsolata lenne Oroszországgal. De hozzátette: az erről folyó viták az amerikai sajtóban kétségtelenül Putyin orosz elnöknek használnak.

Orientalista.hu – Origo nyomán

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑