Cadmus fordítás Cadmus

Trump új stratégát vetne be Irán ellen, Moszkva feszólította Wasington az egyezmény betartására

2017. 10. 14.

Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy új stratégia szükséges az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájában.

Az új stratégia elemei között említette Trump további szankciók életbe léptetését Irán ellen „a terrorizmus támogatásának megakadályozása” céljából. Hangsúlyozta az iráni atomfegyver létrehozása megakadályozásának szükségességét.

Ugyancsak az új srtatégia részeként említette, hogy fel kell lépni a szomszédaikat és a globális kereskedelmet, valamint a nemzetközi hajózási utakat veszélyeztető rezsimek ellen.

Donald Trump hangsúlyozta: amennyiben a kongresszus nem cselekszik, a Fehér Ház felmondja az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut. A kongresszusnak 60 napja van a cselekvésre. Az elnök mindenekelőtt az új szankciók bevezetésének szükségességére utalt.

Moszkva felszólított az egyezmény betartására

Oroszország felszólítja az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodás aláíróit az egyezmény betartására – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken. Rjabkov „rendkívül aggályosnak” nevezte, hogy Donald Trump amerikai elnök megkérdőjelezte azt, amit nemzetközi megállapodásban már rendeztek.

A tárcavezető helyettes szerint Oroszország fő feladatát most abban látja, hogy megóvja az úgynevezett atomalkut az összeomlástól.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑