Cadmus fordítás Cadmus

Tucatnyi holttestet találtak a líbiai sivatagban

2017. 09. 08.

A Líbiai Nemzeti Hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a holttesteket Tobruk kikötővárostól 310 kilométerre délnyugatra találták meg.

Tizenhat migráns holttestére bukkantak kedden a líbiai hatóságok az egyiptomi határhoz közeli sivatagban. Ahmed al-Misari, a Kelet-Líbiában tevékenykedő Líbiai Nemzeti Hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a holttesteket Tobruk kikötővárostól 310 kilométerre délnyugatra találták meg. Hozzátette, hogy még átfésülik a környéket. Egyelőre nem tudni, hogy honnan valók a migránsok.

Korábban már előfordult, hogy embercsempészek által sorsukra hagyott egyiptomi illegális bevándorlók holttesteire bukkantak Líbia keleti, sivatagos részén. A migránsok egy része abban a reményben kel át a határon, hogy munkát talál Líbiában, mások pedig ebből az afrikai országból indulva próbálják elérni csónakokkal Európa partjait.

Kedden egy kereskedelmi hajó talált egy bajba jutott jachtot Krétától keletre, melyről 103 embert mentettek ki. Nem tudni, hogy a hajó honnan indult és hova tartott, illetve milyen állampolgárok voltak az utasai.

Az ENSZ adatai szerint idén eddig 15 230 ember érkezett a tengeren át Görögországba.

Orientalista.hu – Ma.hu, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑