Cadmus fordítás Cadmus

Új elnöke van a Szíriai Nemzeti Koalíciónak

2017. 05. 07.

Új elnököt választott a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet Riád Szeif volt parlamenti képviselő személyében.

Az isztambuli székhellyel működő koalíció sajtószolgálata közölte, hogy a szombaton megtartott szavazáson a 70 éves Szeif a 102-ből 58 szavazattal győzött a nála fiatalabb másik jelölttel, Háled Hojával szemben.

A damaszkuszi születésű Szeif ismert ellenzéki személyiség. Parlamenti képviselő volt Bashar Al-Assad és annak apja, az előző államfő, Hafez Al-Assad idején is. Egyike volt annak a kevés képviselőnek, akik nyilvánosan bírálták a kormányt és gazdaságpolitikáját. Házában emberi jogi témájú beszélgetéseket szervezett, ezért összesen nyolc évi börtönt kapott. 2012-ben elhagyta Szíriát.

A Nyugat támogatását élvező ellenzéki koalíció vezetője 2016 márciusa óta Anasz al-Abdeh volt. A hat éve tartó szíriai háborúban több mint 320 ezren haltak meg és a lakosság több mint fele elmenekült.

Riad Szeifot több iszlamista szervezetekkel tart szoros kapcsolatot mint például az Egyiptomban és Szíriában is betiltott Muszlim Testvériséggel. Szeif volt az egyik aláírója a 2005-ös Damaszkuszi Nyilatkoznat-nak ami többek között sz Iszlámot államvallásnak tenné meg Szíriában. A dokumentumot, főként nyugati támogatottságú liberálisok és szaúdi fínanszírozású iszlamisták írták alá.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑