Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Új helyettes vezetőt választott a Hamasz

2017. 10. 06.

A palesztin szélsőséges szervezet választása Saleh al-Arouri esett – Izrael szerint a férfi jelentősen hozzájárult a 2014-es gázai háború kirobbanásához.

Saleh al-Aruri 2014-ben került a figyelem középpontjába, amikor a szélsőséges szervezet nevében vállalta három izraeli tizenéves elrablását. A három tizenéves elrablása, majd megölése indította el azt az erőszakhullámot, amely a 2014-ben kezdett ötven napos Erős Szikla hadművelethez vezetett. A hadművelet során – gázai források szerint – több mint kétezer palesztin h vesztette életét. Izrael szerint közülük legalább kilencszázan iszlamista szervezetek fegyveresei voltak. A zsidó állam 67 katonai veszteségről, és 6 civil áldozatról számolt be.

A Ciszjordániában született új Hamász- vezetőt Izrael 2010-ben száműzte, ezt követően Törökországban telepedett le. Öt évvel később elhagyta Törökországot és Katarba, később pedig Libanonba ment. A Hamászhoz közeli Palesztin Információs Központ nevű híroldal közölte:

“Al-Aruri most már a Hamasz mozgalom második embere.”

Al-Aruri kinevezése akkor történt, amikor a Hamasz békülni készül a Mahmud Abbasz palesztin elnök vezette, Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatósággal. A gázai szélsőségesek 2007-ben szorították ki erővel a hatalomból a hatóságot, amelyet többségében a Fatah politikai párt irányít.

A Hamasz szeptemberben fogadta el a Palesztin Hatóság visszatérését egyiptomi nyomásra, mégpedig annak hatására, hogy katari szövetségesét elszigetelték, s hogy Mahmúd Abbasz palesztin elnök felfüggesztette az Izrael által a Gázai övezetbe száll. Izrael elutasítja a ”mesterséges megbékélést” – figyelmeztetett az izraeli kormányfő.

“Azokat, akik ilyen megbékélést akarnak, határozottan felszólítjuk: ismerjék el Izrael államot, oszlassák fel a Hamasz fegyveres szárnyát, és szakítsák meg a kapcsolatokat az elpusztításunkra buzdító Iránnal” – fogalmazott Benjámin Netanjahu.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑