Cadmus fordítás Cadmus

Újab chiboki iskoláslányt mentettek ki a Boko Haram fogságából

2018. 01. 05.

Újabb diáklányt szabadított ki a nigériai hadsereg a 2014-ben Chibokban a Boko Haram dzsihadistái által elrabolt iskolások közül – közölte csütörtökön a hadsereg.

A több mint 270 iskoláslány elrablását világszerte elítélték. Salomi Pogura egy másik lány és egy kisgyermek társaságában találtak rá a Borno szövetségi állambeli Pulka városba felvonultatott katonák.

A 276 elrabolt iskoláslány közül mintegy hatvan rövidesen elmenekült a fogságból. Feltételezések szerint mintegy százan vannak még a szélsőséges iszlamista szervezet fogságában.

Tavaly májusban a Boko Haram – közvetítés után – 82 lányt elengedett az iszlamistáknak kifizetett összegek és a csoport több vezetőjének szabadon engedése fejében. Ezt megelőzően – 2016-ban – 24 lányt engedtek el, illetve találtak rájuk.

Segélyszervezetek szerint a Boko Haram felnőttek és gyermekek ezreit rabolta el. Ezek közül a legnagyobb figyelmet a chiboki emberrablás váltotta ki, de sok elhurcoltnak az esetével nem foglalkoztak.

Az északi országrészét sújtó terrorhullám következtében 2009 óta több mint 20 ezren haltak meg és 2,6 millióan menekültek el otthonukból. A térséget nagyon súlyos élelmezési és humanitárius válság fenyegeti.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑