Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Újabb Erdogan-botrány a nemzetközi sajtóban

2018. 02. 28.

A török államfő egy kislánnyal “díszítette”propagandabeszédét. A kislány ugyan sírt, de a szerepet végig kellett játszania.

Visszájára sült el a török államfő minapi lelkesítő beszéde.

Recep Tayyip Erdogan egy 6 éves kislánnyal gondolta színesíteni fellépését, amely a hadsereg szíriai offenzívájának népszerűsítését szolgálta.

Kritikusai a közösségi oldalakon úgy fogalmaztak, hogy amit tett, kimerítette a gyermekbántalmazás fogalmát.

A kislány szó szerint végigsírta a produkciót. Az elnök igyekezete, hogy megnyugtassa őt, végképp visszatetszést keltett a nemzetközi sajtóban.

Igazán nagy felháborodást az váltott ki, amit az államfő mondott.

Azt mondta a kislánynak, hogy ő ugyebár egy katona most, és a katonák nem sírnak. Egyébként is egy nemzeti lobogó van a zsebében, és ha elesne a harcban, azt ráterítenék, mert ez jár minden mártírnak.

Majd rákérdezett, hogy ugye bármit megtenne a házájért. A kislány hüppögve mondta, hogy igen.

A külföldi lapok hosszan foglalkoztak ezzel azt találgatva, miért egy kislányt öltöztettek katonaruhába, egyáltalán mit szimbolizálhatott ez az egész.

Recip Tayyip Erdogan ellenzéke szerint megengedhetetlen, hogy az elnök elesett katonák temetésén politikai szónoklatokat tart, és gyerekeket használ propaganda célokra.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑