Cadmus fordítás Cadmus

Újabb kéthetes csúcson az olaj ára

2018. 02. 26.

Kéthetes csúcsra drágult az olaj hétfőn, miután Szaúd-Arábia közölte, az OPEC-megállapodásban rögzítettnél is nagyobb mértékben fogja vissza kitermelését 2018 első negyedében, valamint hogy olajexportját is jelentősen korlátozza. A szaúdiak azt is közölték, 2019-ben már lazítanának a kitermeléscsökkentési korlátokon.

A szaúdi saját kitermelésre és exportra vonatkozó tervek mellett Khalid al-Falih olajminiszter arról is beszélt, hogy Szaúd-Arábia abban bízik, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és együttműködő partnerországai jövőre már lazíthatnak a kitermelés visszavágásán, és állandó keretfeltételeket tudnak teremteni az olajpiacok stabilizálására, miután a jelenlegi kitermeléscsökkentési megállapodás 2018 végén hatályát veszíti.

Szavai szerint az olajországok következő összehangolt lépése már a kitermelési korlátok csökkentése lehet, amire valamikor 2019-ben kerülhet sor, a konkrét dátumról és lépésről azonban egyelőre nem született döntés.

Az árakra lefelé ható legjelentősebb faktort továbbra is a tengerentúli olajtermelés felfutása jelenti. A megelőző héten a működő olajkutak száma egyetlen egységgel 799-re emelkedett az Egyesült Államokban, ami 2015 áprilisa óta a legnagyobb szám a Baker Hughes adatai szerint. Ez volt sorozatban az ötödik heti bővülés a kutak számában.

A hedge fundok és alapkezelők az előző héten négy hét után növelték ismét a WTI-re vonatkozó vételi pozícióikat.

Az olajpiaci kínálatot az is csökkenti, hogy Pápua Új-Guineát 7,5 erősségű földrengés sújtotta hétfőn hajnalban, zavart okozva az olaj- és gáztermelésben is; míg a líbiai állami olajcég termeléséből az őrök sztrájkja miatt kiesett a 70 ezer hordó/napi kapacitású El Feel olajmező.

A kommentár hatására az árak, szerény mértékben, február 7-e óta nem látott szintre emelkedtek, majd lefelé korrigáltak.

A WTI nyersolaj árfolyama hétfőn reggel minimális gyengüléssel 63,50 dollár alatt tartózkodott.
Szorítanak még egyet az olajcsapon


A Brent jegyzése ugyanekkor hasonló mértékben gyengülve 67 dollár alatt állt.
Szorítanak még egyet az olajcsapon.

Orientalista.hu – Portfolio.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑