Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

 Újabb korrupciós vizsgálat az izraeli belügyminiszter ellen

2016. 03. 30.

Vizsgálatot rendelt el az ügyészség egy korrupciós ügyben Arije Deri izraeli belügyminiszter ellen, akit miniszterként elkövetett megvesztegetési vétségek miatt 2000-ben egyszer már három év börtönre ítéltek – jelentette szerdán egy izraeli televíziócsatorna.

Aviháj Mandelblit főügyész súlyos korrupciós vádak kivizsgálására utasította a rendőrséget, az ügy részleteivel kapcsolatban egyelőre hírzárlatot rendeltek el – közölte a tízes kereskedelmi tévécsatorna. Deri korábbi, az 1990-as években Izraelt lázban tartó ügyében a nyomozás során élt a hallgatás jogával, de ezúttal maga kérte a hírzárlat feloldását az államügyésztől.

A belügyminiszter egy Twitter-üzenetben jelezte, hogy bármikor a rendőrség rendelkezésére áll. A hatóságok egyelőre csak vizsgálatot, és nem nyomozást rendeltek el Deri ügyében, de a televízió szerint az államügyész hamarosan megbeszélést tart a rendőrség illetékeseivel eskü alatti kihallgatásról.

A Sasz nevű, keleti ultraortodox vallású zsidókat tömörítő párt marokkói származású elnökének korrupciós vádak miatt 1993-ban el kellett hagynia a belügyminiszteri széket. Hosszas nyomozati és bírósági procedúrák után 2000-ben az izraeli legfelsőbb bíróság jogerősen három évi börtönbüntetésre ítélte megvesztegetés elfogadása, csalás és bizalommal való visszaélés miatt.

Végül kevesebb mint két év letöltése után szabadult, de mivel mellékbüntetésként hét évre eltiltották a közügyektől, csak 2012-ben tért vissza a politikai küzdőtérre. Tavaly tavasszal a kormányalakítás idején neve ismét szóba került a belügyi tárca várományosaként, de a közélet tisztaságát követelő szervezetek tiltakozása miatt Benjámin Netanyahu miniszterelnök inkább a gazdasági minisztériumot juttatta számára. Deri azonban novemberben visszaadta a gazdasági miniszteri megbízatást, mert nem volt hajlandó lehetővé tenni a kormányfő által szorgalmazott földgázüzlet megvalósulását, noha megakadályozni sem kívánta azt.

Ekkor Netanyahu a külügyi és a kommunikációs tárca mellé magához vette a gazdasági tárcát is, és a koalíciós válság elkerülése érdekében Derinek adta a Negev-sivatag, a Galileai-hegység és az ország perifériáján levő területek ügyeit intéző minisztériumot, majd pedig januárban, Szilván Salom belügyminiszter molesztálási ügyek miatti botránya és lemondása után a belügyminiszteri széket is.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑