Cadmus fordítás Cadmus

Újabb terrorista enklávét kezdett el felszámolni a szíriai hadsereg

2018. 04. 17.

Ágyúzni kezdett a szíriai hadsereg kedden egy Damaszkusztól délre fekvő dzsihadista zárványt, előkészítve a terület teljes felszabadítását – mondta el egy szíriai katonai parancsnok a Reuters hírügynökségnek.

A műveletet Jarmouk körzetében és a szomszédos Hajar Al-Aswadban indították az Iszlám Állam és a Nuszra Front nevű terrorista csoportok ellen. Ez a terület sokkal kisebb, mint a Damaszkusz melletti Kelet-Ghouta, amelyet a kormányerők orosz támogatással nemrég szabadítottak fel.

Egy másik, szintén Damaszkusz melletti településről, Beit Samból buszokkal fogják elszállítani az iszlamistákat az északnyugat-szíriai Idleb tartományba. Az evakuálásról a kormányerők megállapodást fognak kötni iszlamistákkal – közölte a névtelenséget kérő parancsnok, hozzátéve, hogy most állítják össze azoknak a listáját, akik a megegyezés keretében innen Idlebbe távozhatnak.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑