Cadmus fordítás Cadmus

Újból meghosszíbították a török rendkívüli állapotot

2017. 01. 04.

Az októberben egyszer már meghosszabbított rendkívüli állapot felhatalmazza a török kormányt arra, hogy a törvényhozás megkerülésével léptessen életbe törvényeket, és korlátozza vagy akár fel is függessze a polgári és szabadságjogokat, amennyiben azt szükségesnek tartja.

Lehetővé teszi továbbá, hogy a kormány civil szerveződéseket és médiumokat zárasson be, a hatóságok pedig meghosszabbíthassák személyek vádemelés nélküli fogva tartását.

A török hatóságok július óta hivatalosan több mint 40 ezer embert tartóztattak le a hadsereg kudarcot vallott puccskísérletével kapcsolatban, amelynek megszervezésével az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának embereit gyanúsítják. Gülen ezzel szemben váltig tagadja, hogy bármi köze lett volna a puccshoz.

A hosszabbítás január 19-től válik hatályossá.

A letartóztatások mellett több mint százezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a rendőrség, a katonaság soraiból, az igazságszolgáltatás és a média, valamint az oktatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak Gülennel és mozgalmával.

A rendkívüli intézkedések újabb meghosszabbítására azután került sor, hogy Törökországot iszlamista és kurd szélsőségesek által elkövetett merényletek sorozata rázta meg, közülük a legutóbbi vasárnap hajnalban, amikor egy magányos fegyveres 39 embert lőtt agyon és mintegy hetvenet megsebesített egy zsúfolt isztambuli szórakozóhely újévet ünneplő vendégseregéből.

Recep Tayyip Erdogan török elnök már előzőleg is figyelmeztette a rendkívüli intézkedések miatt aggodalmát kifejező Európai Uniót, hogy meg fogja hosszabbítani a rendkívüli állapotot, ahogy azt Franciaország is többször megtette a 2015. novemberi terrortámadás óta.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑