Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Újra bevezethetik a halálbüntetést Törökországban

2017. 03. 18.

A török államfő arra számít, hogy az elnöki rendszer bevezetéséről április 16-án tartandó népszavazás után a parlament a halálbüntetés újbóli bevezetéséről dönt.

Recep Tayyip Erdogan szombati nyilatkozatában kijelentette: úgy véli, hogy a törvényhozás megteszi a szükséges lépést ennek érdekében. Ebben az esetben pedig – mint fogalmazott – habozás nélkül aláírja majd a törvényt.

“A mártírok családjainak, hőseink családjainak nem kell emiatt aggódniuk” – fogalmazott az elnök, azokra a törökökre utalva, akik a július közepén történt puccskísérlet idején szembeszálltak a puccsistákkal és támogatták az államfőt.

Erdogan az elmúlt hetekben már több alkalommal kijelentette, hogy haladéktalanul aláírja a halálbüntetés újbóli bevezetéséről szóló törvényt, ha a parlament elhatározza azt. Minden alkalommal utalt arra is, hogy a törökök túlnyomó többsége ezt követeli.

Törökországban 2014-ben helyezték hatályon kívül a halálbüntetést, mégpedig párhuzamosan a török uniós csatlakozási tárgyalásokkal. Az Európai Unió ugyanakkor többször is jelezte, hogy a halálbüntetés visszaállítása a csatlakozási tárgyalások végét jelentené.

Az országban április 16-án rendeznek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Ennek lényege, hogy megszűnik a miniszterelnöki tisztség és a végrehajtó hatalom feje – teljhatalommal – az államfő, Recep Tayyip Erdogan lesz.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑