Cadmus fordítás Cadmus

Ünneplik a kordonbontást a palesztinok

2017. 07. 28.

A fémdetektoros kapuk és a biztonsági térfigyelő kamerák után a fém kordonokat is elszállították a jeruzsálemi óváros bejáratától.

A helyszínen csütörtök hajnalban több száz palesztin ünnepelte, hogy az izraeliek leszerelték a biztonsági berendezéseket, amelyeket egy rendőrök elleni halálos merénylet után telepítettek a Teplomhegy kapujához. A nagyszámú fegyveres jelenlét, az ellenőrzések és a térfigyelő kamerák azonban maradtak, ami a palesztinok számára még mindig elfogadhatatlan. Emiatt továbbra sem imádkoznak az óvárosban, esti imájukat is a falakon kívül tartották meg.

A zsidók által Templomhegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset. A tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt a jeruzsálemi Szentély.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑