Cadmus fordítás Cadmus

Választások a káosz közepette

2017. 02. 09.

Az afrikai Szomáliát az iszlamisták és a törzsi vezetők tartják fogságban.

Mohamed Abdullah Farmajo volt szomáliai kormányfő nyerte tegnap a nem szokványos szomáliai elnökválasztás első fordulóját, amelyet a főváros, Mogadishu egyik repülőtéri hangárában tartottak. A hatóságok erre az időre leállították a tömegközlekedést, bezárták az iskolákat és repüléstilalmi zónát létesítettek Mogadishu felett. Az Afrika szarvánál elhelyezkedő ország ugyanis biztonsági szempontból olyan ingatag lábakon áll, hogy a választáson részt vevők egy katonailag védett, hermetikusan körülzárt épületben tudják csak nyugodtan leadni voksukat. Szomáliát évek óta az as-Sabaab nevű iszlamista szervezet tartja rettegésben, amelynek célja kiűzni az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdönteni a nemzetközileg támogatott kormányt és ráerőltetni az iszlám törvénykezést az országra. Az as-Sabaab tagjai elsősorban gerilla-hadviselést folytatnak, gyakran veszik célba a békefenntartókat és hajtanak végre öngyilkos merényleteket külföldi turisták, illetve helyi politikusok ellen.

Nem véletlenül írja a BBC, hogy Szomália a világ egyik legveszélyesebb országa a politikusok számára: az utóbbi négy évben 18 parlamenti képviselőt öltek meg. A Nagy-Britannia védnöksége és Olaszország fennhatósága alatt álló területek egyesüléséből 1960-ban alakult Szomáliában legutóbb 1969-ben tartottak közvetlen parlamenti választásokat, azóta a történelmi események, Mohamed Sziad Barre 1991-ig tartó diktatúrája, Szomáliföld és Puntföld kiválása, illetve az azt követő anarchikus állapotok megakadályozták az országot a közvetlen demokrácia gyakorlásában.

Közvetett választásokat először öt évvel ezelőtt tartottak, amikor 135, egymással rivalizáló törzsi vezető döntött a 275 parlamenti képviselő személyéről, akik cserébe megválasztották az új államfőt, Hasszán Sejk Mohamudot. Az ENSZ szomáliai megbízottja, Michael Keating szerint ennél jobb módszert egyelőre nem tudtak kitalálni, az as-Sabaab támadásai miatt ugyanis nem merik megnyitni a szavazóhelyiségeket az állampolgárok előtt. Az idei elnökválasztás ezért úgy zajlik, hogy a törzsi vezetők 14 ezer delegáltat jelölnek ki, ők csoportokba szegődve választják meg a 275 parlamenti képviselőt. A folyamat utolsó mozzanata pedig tegnap vette kezdetét, vagyis a képviselők leadják szavazatukat a húsz államfőjelölt valamelyikére.

AUKCIÓ

Majdnem mindegyik szomáli polgárnak azonos a nyelve, a kultúrája és a nemzetisége, de a társadalom klánokra és alklánokra van felosztva. Ezek a csoportok – a választási körzetekhez hasonlóan – elismert politikai egységek lettek – utal a The New York Times arra, hogy a korrupció teljesen beépült a politikai rendszerbe, a Transparency International pedig a világ legkorruptabb országának nevezte Szomáliát. A közvetlen választások hiánya és a törzsi vezetők befolyása miatt a sajtóorgánumok aukciónak gúnyolják a mostani szomáliai választást, amelyen az államfőjelöltek dollármilliókat költöttek arra, hogy megvásárolják a delegáltak és képviselők szavazatait. A választást a The Guardian brit lap szerint a nagyhatalmak is befolyásolnák. A nyugati országok például úgy látják, a jelenlegi államfő nem az érdekeiknek megfelelően irányítja az országot. Az Egyesült Államok – amelynek új elnöke, Donald Trump nemrég Szomália állampolgáraira is kiterjesztette a beutazási tilalmat – másfél milliárd dollárt költött humanitárius segélyekre az elmúlt tíz évben, ám nem tapasztalt fejlődést. Sajtóforrások szerint több közel-keleti regionális hatalom, így Katar, Törökország és Szaúd-Arábia gazdasági előnyök reményében titokban támogatja egyes államfőjelöltek kampányát.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑