Cadmus fordítás Cadmus

Válság az egyiptomi turizmusban

2017. 01. 23.

„A helyzet katasztrofális” – mondta az AFP-nek Fayza Haikal, a kairói amerikai egyetem professzora. 2011-ben megbukott Mubarak, 2013-ban a megválasztott iszlamista elnök, Murszi, majd jött Al-Sisi, aki megpróbált stabilitást teremteni két év káosz után.

 De az egyiptomi gazdaság nem igazán állt talpra, a belbiztonságot állandóan merényletek kérdőjelezik meg. Mindennek óriási, negatív hatása van az egyik fő bevételi forrásra, a turizmusra. 2010-ben, az utolsó „békeévben”, 15 millió turistát fogadott az ország és 220 millió dolláros bevétele volt ebből. 2015-ben csak hatmillióan érkeztek és 38 millió dollárra csökkent a bevétel. Erről már Khaled El-Enamy műemlékvédelmi miniszter beszélt a francia hírügynökségnek. És azért ő, mert a műemlékvédelmi tevékenységet gyakorlatilag a turizmus bevételeiből finanszírozzák. Pontosabban: finanszíroznák.

Mert most épp hogy ki tudják fizetni bért a tárca 38 ezer alkalmazottjának. De a restaurálást, a piramisok és a templomok karbantartását, az újabb feltárásokat szüneteltetni kell a pénzhiány miatt. Felbecsülhetetlen értékű műemlékek kerültek így veszélybe. A tárca próbál átmeneti megoldásokat keresni, például néhány múzeum éjszakai nyitva tartásával, újabb külföldi szponzorokat is igyekeznek adakozásra bírni. De az így szerzett bevétel minimális a turizmus visszaeséséből adódó veszteséghez képest- jelentette az AFP.

Látva a válságot, a műemlékvédelmi minisztérium egyik tanácsadója felvetette: utaztassuk a páratlan műkincsinket. Tutanhamon rengeteg pénz hozhat, ha kiszabadítjuk a kairói múzeumból és világkörüli útra indítjuk. Mohamed Hawass szerint a mozdítható műtárgyak kikölcsönzéséből rövid idő alatt akkora bevétel jöhet, amelyből legalább a minisztérium működési költségei fedezhetők lennének. Persze az egyiptomi műemlékvédelem igazi megmentői a turisták lesznek, vagy lehetnének, ha újra annyian jönnek, mint 2011 előtt.

HVG.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑