Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Váratlanul Bagdadba látogatott a brit kormányfő

2017. 11. 30.

Váratlanul Bagdadba érkezett szerdán Theresa May brit miniszterelnök, ahol találkozott Haider al-Abádi iraki kormányfővel – jelentette az AFP francia hírügynökség egy iraki illetékesre hivatkozva.

Abádi hivatalának a sajtófőnöke közölte: a miniszterelnök fogadta Mayt és az őt kísérő delegációt, a kormányfők Irak stabilitásának, illetve a két ország gazdasági együttműködésének visszaállításáról folytattak megbeszélést.

A brit miniszterelnök hangsúlyozta, hogy támogatja Irak egységét – mondta a sajtófőnök. Az AFP szerint ezzel May az észak-iraki Kurdisztán függetlenségi referendumára és az azt követő eseményekre utalt.

A kormányfő sajtósa hozzátette: a találkozó remek hangulatban zajlott, London méltatta Iraknak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felett aratott győzelmeit és az irakiak bátorságát a dzsihadistákkal folytatott küzdelemben.
Nagy-Britannia részt vesz az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban Irakban.

Abádi a minap jelentette be, hogy az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett Irakban. Az iraki kormányfő a bejelentéshez hozzátette: most kezdődik a szélsőségesek ideológiája elleni nagyszabású küzdelem.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑