Diplomácia

2016. 07. 13.

Brit képviselők sürgetik Szaúd-Arábiát, hogy állítsa le a terroristák finanszírozását



Egy brit parlamenti bizottság szerint a szaúdiak- nak és más arab országoknak meg kell gátolniuk, hogy a gazdag uralkodó családok anyagi támogatást nyújtsanak a daes terroristáknak.

A daes (ISIL, ISIS) pénzügyeinek helyzetéről készült jelentésben a Külügyi Bizottság jogalkotói azt írják, hogy a terrorszervezet gazdag arab családok pénzügyi támogatást élvezi.

A jelentés azt is kimondja, hogy a daes finanszírozása megcsappant az olajárak nagymértékű esése miatt, valamint a pénzügyi forrásaikat célzó légicsapások következtében. A csoport ezért “gengszterizmushoz és védelemi pénzek beszedéséhez” folyamodik, hogy finanszírozni tudja a működését.

A bizottság sürgeti továbbá Rijádot, hogy a belügyminisztérium hajtsa végre a múlt évben elfogadott törvényeket, melyek illegálissá teszik a szaúdi lakosoknak, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak a daes számára.

Tobias Ellwood külügyminiszterre hivatkozva azt állítja a jelentés, hogy nehéz volt kideríteni hogyan működnek a királyi családok az egyes Perzsa-öböl menti államokban. Ellwood szerint nagyon homályos, mert számos királyi családokhoz közel álló dúsgazdag egyéni adományozó létezik.

Dan Chugg, egy magas rangú külügyi tisztviselő azt mondta a bizottsági vizsgálaton, hogy “ezek közül az országok közül néhányban nehéz pontosan kideríteni, hogy mi minősül a kormány támogatásának, és mi nem, ha a királyi családokkal, gazdag hercegekkel, stb. foglalkozunk.”

Rijádra széles körben úgy tekintenek, mint a daes egyik legnagyobb regionális támogatójára.

Szaúd-Arábiát a vahabizmus uralja, ami egy rendkívül intoleráns és erőszakos ideológia, melyet szabadon prédikálnak a papok az arab királyságban. Fő jellemzője a takfirizmus, azaz hogy a követői “hitetlenséggel” vádolnak mindenki mást magukon kívül, amely kapcsán úgy tartják, ez feljogosítja őket akár mások bántalmazására, meggyilkolására is. Ezért is nevezik gyűjtőnéven ezeket a szélsőségeseket, mint a daes csoportot tagjait is, takfiri terroristáknak.

A Wikileaks által kiszivárogtatott amerikai kormányinformációk szerint “a Szaúd-Arábiában lévő adományozók jelentik a legnagyobb pénzügyi támogatási forrását a szunnita terrorista csoportoknak a világon.”

“Folyamatos kihívást jelent rávenni a szaúdi tisztviselőket, hogy kezeljék a terroristák finanszírozását, ami stratégiai prioritásként Szaúd-Arábiából ered”, – olvasható az egyik kiszivárogtatot 2009-es dokumentumból, melyet Hillary Clinton írt.

A Perzsa-öböl térségi arab családok tagadják a daes támogatására vonatkozó vádakat, ahhoz ragaszkodva, hogy hozzájárulnak a szélsőséges terrorista csoportok elleni hadjárathoz, ami azok megsemmisítésére irányul.

Eközben az elmúlt hónapokban a brit kormány maga is tűz alá került, amiért felpörgette a Szaúd-Arábiának történő fegyvereladásokat, mely országot a jemeni hadjárata során elkövetett háborús bűnökkel vádolnak. Londont viszont különösebben nem érdekelték a Rijád elleni fegyverembargóról szóló nemzetközi felhívások.l

Orientalista.hu – (Press TV,Persianews)

Címkék: , , ,






Back to Top ↑