Cadmus fordítás Cadmus
Jemen

2017. 01. 02.

Brutális adatok: mintegy 2,2 millió jemeni gyermek szenved alultápláltságtól

2017. 01. 02.

Az ENSZ gyermekekért felelős részlege, az UNICEF legújabb jelentése arról számol be, hogy a jemeni háború áthatolhatatlan akadályt képez, mely meggátolja a helyi gyermekek megmentését, akik súlyos alultápláltságban szenvednek, s akik közül rengetegen halnak meg olyan betegségekben, melyek normális körülmények között gyógyíthatóak lennének.

AZ UNICEF szóvivője arról beszélt Jemenben hétfőn, hogy az ügynökség folyamatosan küzd azért, hogy ellátást és segítséget biztosítsanak mintegy 200 000 gyermeknek, akik rendkívül súlyos akut alultápláltság miatt szenvednek. Az országban uralkodó borzalmas körülmények a Szaúd-Arábia által bevezetett blokádnak köszönhető, ez, valamint a financiális háttér hiánya gyakorlatilag ellehetetleníti a szervezet működését a térségben.

„Ezen életmentő munka akadályoztatva van továbbra is a támogatások hiánya, valamint a háborús övezetekhez való korlátozott hozzáférések által.” – nyilatkozta Rajat Mahdok, majd hozzátette, hogy az ENSZ ügynöksége igyekezik vitaminokkal ellátni az alultápláltságtól szenvedő jemeni gyermekek millióinak.

jemen2Egy jemeni gyermek iszik egy olyan kakaósdobozból, melyet a szemétből halászott ki (Jemen, Sana’a, 2016.11.20. – fotó: AFP) 

A számítások szerint Jemenben 2,2 millió gyermek szenved alultápláltságtól. Az ország 2015 óta áll háborúban: akkor ugyanis a nép által elűzött, Szaudi-barát volt elnök, Abd Rabbuh Mansur Hadi milíciái Rijáddal együtt totális támadást indítottak ellene – utóbbi azóta is számtalan kegyetlen légicsapást mér civil célpontok ellen – Jemen iskoláinak és kórházainak többsége az olajkirályság gépei által lett porig rombolva, de piacok, esküvők és temetések is szerepeltek és szerepelnek a célpontok között.

Az UNICEF-nek minden próbálkozása ellenére eddig a jemeni gyerekek feléhez sikerült eljutnia. A többiek nagy részét az éhhalál veszélyén kívül a betegségek is fenyegetik, melyek kórházak híján gyógyíthatatlanok.

Az ENSZ adatai szerint orvosi eszközök és jelenlét híján hetente(!) több, mint 1000 gyermek hal meg az országban normál körülmények között gyógyítható betegségekben.

„Elvesztettem már egy unokatestvéremet, aki éhenhalt, nem akarom a kistestvéremet is elveszíteni.”

Ezek a mondatok a 19 éves Mohammed Ali szájából hangzottak el, aki Észak-Jemenben él a szüleivel, akik azért harcolnak, hogy a súlyosan alultáplált öt éves öccsét megmentsék a halál karmai közül.

Mohammed arról számolt be, hogy a testvére betegsége, mely két évvel ezelőtt egy heveny hasmenéssel kezdődött, az idők folytán egyre súlyosabbá vált, a családnak azonban sem pénze, sem lehetősége nincs normális kezelésben részesíteni őt.

„Látom a kistestvérem állapotát napról napra romlani… Semmit sem tehetek ez ellen.” – panaszolta.

Az UNICEF egy 2016 decemberében kiadott jelentésében már figyelmeztetett arra, hogy a jemeni gyerekek a valaha mért legmagasabb arányban szenvednek alultápláltságtól, köszönhetően a súlyos élelmiszerhiánynak, mely a Szaúdi agresszió egyenes következménye.

„Az alultápláltság mértéke Jemenben minden idők legmagasabbja, s tovább nő”.

Erről Meritxell Relano, az UNICEF jemeni nagykövete számolt be, majd hozzátette: „A gyermekek egészségügyi állapota még soha nem volt olyan katasztrofális a Közel-Kelet legszegényebb országában, mint ma.”

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑