Lapszemle

2014. 11. 28.

Bulgária nem tűri a dzsihadistákat



Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tanainak terjesztése miatt vádat emeltek szerdán hét bolgár férfi ellen – közölte szerdán a bolgár államügyészség és a biztonsági szolgálat.

A vádlottakat még kedden vették őrizetbe egy nagyszabású – az ország hat régiójára kiterjedő – rendőrségi akció keretében, amelynek során 26 embert hallgattak ki és számítógépeket, könyveket és más dokumentumokat foglaltak le.

A tájékoztatás szerint a szóban forgó férfiak az IÁ kis zászlaját viselték, háborúra való felhívásokat tettek közzé, valamint kapcsolatba léptek Bulgárián keresztül Irakba és Szíriába tartó dzsihadistákkal – tájékoztatott Vlagyimir Pjaszancsev, a nemzeti biztonsági szolgálat igazgatója.

„Nem az Iszlám Állam egy sejtjéről van szó, de könnyen azzá válhatott volna” – vélekedett Pjaszancsev, aki nem tudott információkkal szolgálni arról, hány bolgár állampolgár harcolhat a dzsihadista szervezet oldalán Szíriában és Irakban.

Prédikációban terjesztették a terrorista eszméket

Boriszlav Szarafov főállamügyész-helyettes elmondta, hogy a terrorista eszméket elsősorban a pazardzsiki roma gettó imámja, a radikális iszlám terjesztéséért korábban már elítélt Ahmed Musza Ahmed népszerűsíti prédikációiban, amelyek a világhálón is elérhetők. A bolgár közszolgálati rádió (BNR) híradása szerint a rendőrség kedden az imámot is kihallgatta.

A bolgár muzulmánok szellemi vezetője, Musztafa Hadzsi mufti határozottan elítélte szerdán az Iszlám Állam tevékenységeit, és felszólította a bolgár lakosság 13 százalékát kitevő muzulmánokat, hogy ne engedjenek a szent háborúra, a dzsihádra való felhívásnak.

MNO

Címkék: , ,






Back to Top ↑