Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2018. 01. 19.

Damaszkusz figyelmeztetett, hogy lelövi a kurdokat támadó török repülőgépeket

2018. 01. 19.

A szíriai kormány figyelmeztette Törökországot, hogy ne indítson légi támadásokat a szíriai Afrin járás ellen, mert ez esetben a légvédelmét használhatja. Ankara légi csapásokkal fenyegette meg az Afrinban állomásozó kurd milíciákat.

“Figyelmeztetjük a török vezetést, hogy ha hadműveketekbe kezd Afrin térségében, akkor ezt a Török Hadsereg által elkövetett agressziónak fogjuk minősíteni.”

– közölte Fajsal Mekdad szíriai külügyminiszterhelyettes az állami médiában megjelent nyilatkozatban.

“A Szíriai Légvédelem helyreállította teljes erejét és készen áll, hogy megsemmisítsen török légi célokat a Szíriai Arab Köztársaság légterében.”

– tette hozzá Mekdad.

Ez azt követően történt, amikor török tisztségviselők támadással fenyegették meg a térségben lévő kurd milíciákat, hogy megelőzzék egy USA támogatást élvező “határvédelmi erő” létrehozását az északnyugat-szíriai Afrin térségében. Washington azóta megpróbálta kisebbíteni a 30 ezer fős erő jelentőségét, amit Ankara “terrorista hadseregnek” nevezett.

Korábban a Szíriai Arab Hadsereg gyakorlatilag nem akadályozhatta a 2016-2017. évi török hadműveleteket Szíriában. Az akkori műveletek a kurd milíciák és az “Iszlám Állam” nevű terrorszervezet fegyveresei ellen egyaránt irányultak

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg – Russia Today

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑