Cadmus fordítás Cadmus
Terrorelhárítás

2015. 12. 08.

Drónokkal figyeltetnék a veszélyes iszlamistákat a német szociáldemokraták

2015. 12. 08.

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti (Bundestag) frakciója szerint drónokat is be kellene vetni a terrorcselekmények elkövetésére hajlamos szélsőséges iszlamistaként számon tartott emberek megfigyelésére.

A Die Welt című lap hétfői beszámolója szerint a jobbközép CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó baloldali párt igyekszik átvenni a kezdeményezést a koalíciós társtól az Iszlám Állam (IÁ) novemberi párizsi terrortámadásai nyomán a belbiztonságról elindult politikai-közéleti vitában. Ezt szolgálja a Bundestag-frakció javaslatcsomagja, amely szerint a közveszélyes iszlamisták jelenleg 420 fős csoportjának ellenőrzésére és az új típusú, egyszerre több helyszínen zajló és akár napokig tartó terrortámadások megelőzésére a biztonsági szervek megerősítése mellett egy sor új eszközt, lehetőséget is be kellene vezetni.

Így például a terrorgyanús iszlamisták rendkívüli sok embert – fejenként nagyjából 30 képzett szakembert – igénylő folyamatos megfigyelésének megkönnyítésére drónokat is be kellene vetni, és lehetővé kellene tenni, hogy a veszélyesként számon tartott embereket eltiltsák tömegrendezvények – egyebek mellett karácsonyi vásárok és labdarúgó stadionok – látogatásától.

Ezzel együtt meg kellene szigorítani a beléptetési szabályokat az ilyen eseményeken, és kötelezni kellene a rendezvények biztosításával foglalkozó magán biztonsági szolgálatokat a munkatársak kiválasztására, ellenőrzésére vonatkozó eljárások szigorítására és az alkalmazottak továbbképzésére.

Az SPD azt is javasolja, hogy konkrét veszély esetén a biztonsági szervek szűkíthessék a lehetséges merénylők kommunikációs lehetőségeit és pénzügyi mozgásterét. Az elképzelés szerint engedélyezni kellene, hogy a hatóságok ideiglenesen megtilthassák az ilyen embereknek a mobiltelefon-használatot és korlátozhassák bankszámlaműveleteiket, az átutalást és a készpénzfelvételt, vagy akár be is fagyaszthassák számláikat.

A német szociáldemokraták egy sor nemzeti szintű intézkedés mellett azt is sürgetik, hogy az uniós tagállamok lépjenek szorosabb együttműködésre. A javaslatokat rögzítő dokumentum szerint „kisállamisággal nem lehet harcolni a terror ellen”, ezért a német szövetségi és tartományi biztonsági szervek és nemzetbiztonsági szolgálatok közös terrorelhárító központjának (GTAZ) mintájára érdemes lenne fölépíteni egy közös európai terrorellenes központot.

Az iszlamista terrorizmus veszélyével kapcsolatban a pártelnök-alkancellár Sigmar Gabriel is az eddiginél határozottabb hangot ütött meg egy vasárnapi lapinterjúban. A politikus a Bild am Sonntag cím lapnak Szaúd-Arábia és az IÁ elleni küzdelem összefüggéseiről szólva elmondta, hogy az IÁ ellen szerveződött nemzetközi koalíciónak szüksége van a szunnita vezetésű sivatagi királyságra, ezért nem szabad azt „minden nap pellengérre állítani”. Ugyanakkor világossá kell tenni a rijádi vezetés számára, hogy nem hunyhat szemet többé afelett, hogy „Szaúd-Arábiából vahabita mecseteket támogatnak a világ minden részén”.

Hozzátette: Németországban is ezekből a vahabita (az iszlám szunnita ágának egy rendkívül konzervatív irányzata) közösségekből származik számos olyan iszlamista, akiket a hatóságok terrorcselekmény elkövetésére hajlamos vallási szélsőségesként tartanak számon.

Hangsúlyozta, hogy a radikális iszlamizmus „nem kevésbé veszélyes, mint a jobboldali radikalizmus”. Azonnal lépni kell, ha az ilyen közösségekben erőszakra szólítanak fel és gyűlöletet szítanak, és „pontosan ugyanazt a mércét” kell alkalmazni, mint az erőszakos cselekményeket elkövető jobboldali radikálisoknál.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑