Cadmus fordítás Cadmus
Kultúra

2016. 07. 17.

Dzsenné és Sahriszabz és öt líbiai műemlék a veszélyeztetett világörökségi helyszínek között

2016. 07. 17.

A Száhel övezet egyik legrégebbi városa, a Maliban található Dzsenné és az üzbegisztáni Sahriszabz történelmi óvárosát, valamint öt líbiai régészeti lelőhelyet és történelmi várost is felvett a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Isztambulban ülésező világörökségi bizottsága.

A szervezet honlapja szerint a bizottság a vályogépületeiről híres Dzsenné esetében azért döntött a lépésről, mert a régiót sújtó bizonytalanság akadályozza a helyszín megóvásához szükséges intézkedések végrehajtását. A testület egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy nyújtson segítséget az afrikai országnak Dzsenné páratlan kulturális értékekkel bíró óvárosa védelméhez.
A Kr.e. 250 óta lakott település 1988-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára. A város fontos szerepet játszott a Szaharát átszelő aranykereskedelemben, a 15. és 16. században pedig az iszlám oktatás egyik jelentős központja volt. Hagyományos stílusban épült házait, amelyekből közel 2000 maradt fent, halmokra emelték védekezésül a rendszeres árvizek ellen.

Szintén veszélyeztetettnek nyilvánították az üzbég Sahriszabz történelmi városközpontját, amelyet a turistákat kiszolgáló infrastruktúra túlzott fejlődése sodort veszélybe a bizottság szerint. A negyed látképén ugyanis visszafordíthatatlan változásokat okozott, hogy a középkori városrészben több épületet elbontottak, helyükre pedig egyebek mellett modern szállodákat építettek. A kár felmérésére és az esetleges korrekciók kidolgozására a testület a UNESCO műemlékvédelmi világszervezetével (ICOMOS) közös szakértői küldöttséget delegál a helyszínre.

Az Üzbegisztán déli részén, a Selyemút mentén fekvő Sahriszabz több mint kétezer éves múltra tekint vissza, a 14. és 15. században a régió politikai és kulturális központja volt. A település aranykora Timur Lenk és utódjai uralmának időszakára esett, ennek emlékét őrzi a történelmi óváros is.

.

A polgárháborús helyzet sújtotta Líbia mind az öt világörökségi helyszínét – az ókori Küréné, Leptis Magna és Sabratha romjait, valamint az Akkakusz-hegység sziklarajzait és a szaharai Gadámesz oázisváros történelmi központját – is a veszélyeztetettek közé sorolta a tanácskozás, amely szerint a lépésre az észak-afrikai országban tapasztalható nagyfokú bizonytalanság, és a különféle fegyveres csoportoknak a világörökségi helyszíneken vagy közvetlen közelükben való jelenléte miatt volt szükség.

A hét helyszín felvétele mellett az Isztambulban 40. ülését tartó bizottság döntött arról is, hogy hét év után lekerül a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájáról a grúziai Mcheta. A történelmi helyszínen három középkori templom, valamint számos fontos régészeti maradvány áll, amelyet Grúzia kulturális és művészeti értékekben gazdag történelmének négy ezredévéről tanúskodnak – olvasható az UNESCO oldalán.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑