Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2016. 09. 30.

Dzsihadisták fejeit főzte meg egy iraki háziasszony

2016. 09. 30.

Harcedzett parancsnokká vált egy 39 éves iraki háziasszony az Iszlám Állam és az ak-Kaida elleni háború alatt. A Moszul mellett állomásozó kis hadsereg vezetőjét már évek óta próbálják meggyilkolni a terrorcsoportok, de az asszony bosszúból lefejezte a legyőzött terroristákat, testüket elégette, fejüket pedig megfőzte.

Egy iraki háziasszony irányítja a háborút a Moszul melletti Shirqat városánál. A CNN azért kereste fel Wahida Mohamedet, – harcos nevén Um Hanadit – mert meglepődve értesültek arról, hogy egy 39 éves volt háziasszony hadserege ilyen meghatározó szerepet tölthet be az Iszlám Állam kiűzésében.

Az interjú elején Um Hanadi egy 9 milliméteres Berettát szorongatott, és “csendet, ne mozdulj!” – kiáltással morgott a mögötte ülő férfi katonáira, akik azonnal elcsendesültek, megigazították fegyverüket, és lesütött szemmel kihúzták magukat.

Um Hanadi egy törzsi milíciából gyűjtötte össze 70 katonából álló hadseregét, és az iraki erőket támogatva a közelmúltban sikerült kiűzniük az Iszlám Állam harcosait Shirqatból. A konfliktus egyik legvéresebb frontján csak ritkán lehet női harcosokat találni, Irak vidéki területein pedig egyenesen “természetellenesnek” hat egy női parancsnok irányította csapat.

Már akkor az Iszlám Állam ellen harcolt, mikor még meg sem alakultak

Az asszony 2004-ben kezdte meg a terrorizmus elleni harcot az iraki biztonsági erőkkel és a koalícióval együttműködve. Emiatt azonban kivívta maga ellen a dzsihadisták haragját – a terroristák ekkor még a mezopotámiai al-Kaidához tartoztak, majd néhány évvel később kiváltak, és belőlük jött létre az Iszlám Állam.

Elmondása szerint veszélyesebbnek tartják őt, mint a miniszterelnököt. Maga al-Baghdadi is megfenyegette, 2006-tól pedig számtalan alkalommal rejtettek bombát a háza előtt álló kocsikban. 2006-ban, 2009-ben és 2010-ben is megpróbálták felrobbantani, 2013-ban és 2014-ben pedig legalább három hasonló merényletet terveztek ellene.

Első és második férjét is az Iszlám Állam elleni harcban veszítette el, összesen hatszor próbálták meg kivégezni. Feje és lábai tele vannak a robbanások után maradványokkal, melyek a testébe fúródtak.
Szüleivel és három fiútestvérével is a terroristák végeztek.

.

Valóban, főzött fejek?

Családja és szerettei elvesztése után kissé elszabadultak Um Hanadi indulatai a dzsihadisták elleni bosszúhadjáratában:

“Harcoltam velük, lefejeztem őket, megfőztem a fejüket, a testüket pedig elégettem” – közölte az interjú alatt érzelemmentesen, majd elmondta, hogy aki kíváncsi a képekre, menjen fel a Facebookra.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, CNN)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑