Cadmus fordítás Cadmus
Menekültügy

2016. 03. 08.

Egész családok vesztek oda az Égei-tengeren

2016. 03. 08.

Az egyik már indulás után nem sokkal, a török partok mentén fölborult. Tizenöt ember megmenekült, másik 25-nek csak a holttestét találták meg a török parti őrök. – közölte az euronews.

A túlélők közül többen is kórházba kerültek, a közeli Didim városába vitték őket.

Eközben az olasz parti őrök kimentettek 13 afgán és pakisztáni menekültet süllyedő hajójukról a görög Kosz szigeténél.

A görög parti őrség 360-nál is több embert mentett meg Leszbosznál, ahol a legtöbben kikötnek azok közül, akik Európában remélnek boldogulást.

Idén 135 ezer menekült érte el a kontinenst, 126 ezren Görögországon át. Két hónap alatt majdnem 420-an odavesztek, közülük legalább 320-an a török partvonal és a görög szigetek közötti, néhol csak pár kilométeren. Szeptember óta több mint 300 kisgyerek fulladt a tengerbe ugyanitt. Az október volt a legborzasztóbb – akkor egy hónap alatt 84 gyerek holttestét vitték partra a mentők. Minden másodikukat egyetlen nap alatt: október 28-án.

Az Európai Tanács elnöke és a török kormány arról tárgyalnak péntek óta, hogy Ankara miként tudná hatékonyabban megfékezni az Európa felé tartó menekültek áradatát tekintettel arra, hogy az embercsempészek a török tengerpartról indítják csónakjaikat.

A hétfőn folytatódó egyeztetésen az is napirendre került, hogy a török hatóságok visszavihetnék Görögországból Törökországba azokat a menekülteket, akik nemhogy nem kapnak, de nem is kérhetnek menekültstátuszt Európában. Donald Tusk szerint nem lehetetlen, hogy a török vezetés hajlandó lesz erre.

Arról, hogy a török biztonságiak folyamatosan és szigorúan ellenőrzik a tengerpartot, beleértve a közeli nagyvárosokat, ahol az embercsempészek üzleteiket kötik, ősszel állapodott meg a török államfő és a német kancellár. Akkor Angela Merkel három milliárd eurót és Törökország uniós csatlakozásának felgyorsítását ajánlotta cserébe Brüsszel nevében.

Szakértők szerint ez a mostani menekültválság csak egy vadonatúj stratégiával kezelhető. A múlt század derekán aláírt Genfi Menekültügyi Egyezmény más viszonyok között, másféle problémák megoldására született.

Orientalista.hu 

Megosztom:

,




Back to Top ↑