Cadmus fordítás Cadmus
Terrorelhárítás

2016. 08. 24.

Egy tucat terrorista vezérrel végeztek Alepponál

2016. 08. 24.

Szíriai nők és férfiak vállvetve harcolnak egymás mellett a hadseregben Aleppó déli részén, hogy megtisztítsák a várost a terroristáktól.

Több száz terrorista, köztük közel egy tucat parancsnok vesztette életét és számos másik megsebesült a szíriai hadsereg katonái és a népi szövetséges erők valamint a terroristák közti heves összecsapásai során a stratégiai fontosságú Aleppo déli, délnyugati és nyugati részein az elmúlt napokban.

.

A nap folyamán korábban megjelent jelentések szerint orosz vadászgépek több légicsapást is végrehajtottak Aleppó város közelében a Dzsaish al-Fatah pozíciói ellen, mely során tíz terroristával végeztek, köztük a Fatah al-Sham (az al-Kaidának anno hűséget fogadó Nuszra Front új neve) parancsnokával.

Amennyiben a kormányerőknek az orosz légierő támogatásával a város délnyugati területeit irányításuk alá véve sikerül körbekeríteniük Aleppot, azzal  újból elvágják a terroristák legfőbb utánpótlási útvonalát. A terroristák fellegvárának számító városba ugyanis nagy számban érkeztek Törökországon keresztül kiképzett és felszerelt militánsok, valamint fegyver és lőszer utánpótlások, amelyek onnan Szíria belsőbb területeire folytatták útjukat.

Orientalista.hu – (Persianews, Farsnews)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑