Egyetlen megoldás az Iszlám Állam elűzése
2018. 04. 02.
John Eibner, a CSI munkatársa 2017. december végén Irakban kormányképviselőkkel tárgyalt, és az Iszlám Állam (IS) uralma alól fölszabadított területekre látogatott. Az utat a bagdadi Hamurabbi emberi jogi szervezet tette lehetővé. Az alábbi interjút Adil Szaad ismert iraki újságíró készítette, és a befolyásos Az-Zaman iraki napilap 2018. január 9-i száma közölte.
Az-Zaman: Ön elment Ninive tartományba, amelyet az Iszlám Állam (IS) 2014 nyarán elfoglalt. Akkor százezrek menekültek el innen. 2016 végén Ninive nagy részét sikerült visszafoglalni. Ön szerint visszatérnek a menekültek?
Dr. John Eibner: Amióta az iraki hadsereg állami és nem állami szövetségeseivel visszafoglalta Ninivét, a helyzet sokat javult. Bár a biztonság ma is törékeny, az újjáépítés alapvető feltételei adottak. A keresztény többségű településeken (Hamdaniya, Keremles és Telskuf) láttam, hogy az elűzött családok már visszatértek otthonaikba. [Telskuf Moszultól mintegy 30 km-re lévő asszír város, 11.000 lakosának többsége káld katolikus. Szír nevének jelentése: álló hegy.] A házakat az egyház, NGO-k és a magyar kormány segítségével helyreállítják vagy újjáépítik. De a többség sosem tér vissza. A népesség nagy része külföldre (Európába, az USA-ba vagy Ausztráliába) távozott, és soha nem is akar hazatérni. Mások az iraki Kurdisztánban vagy Bagdadban települtek le. A most visszatértek közül páran csak azért állítják helyre otthonukat, hogy eladják. Amint lehetőségük lesz Nyugatra menni, azonnal elhagyják Irakot. Ninivében már soha nem lesz olyan az élet, mint 2014 előtt volt. De ha a helyzet tartósan stabilizálódik, számíthatunk rá, hogy a keresztények többsége a térségben marad. A biztonságról szólva az erőszak hiánya mellett a hatalmon lévők tétlenségére és a demográfiai változások előmozdítására is gondolok. A mindig más úrnak szolgáló különféle fegyveres csoportok, és a területek „vitatott” hovatartozása nem segítik elő a tartós biztonságot.
Ön Moszulban is járt. Milyen most ott a helyzet?
Moszul apokaliptikus képet mutat, akárcsak Aleppó, Homsz vagy Damaszkusz bizonyos részei. Míg Moszul egyes negyedei teljesen épek és működnek, az óváros romokban hever. Szinte esélytelen, hogy valaha is úgy helyreállítják őket, mint a 2. világháborúban elpusztított német városokat. Moszul jelenleg biztonságos. Az IS a lakosság nagy részével együtt eltűnt, beleértve sok IS szimpatizánst is. A jelenlévők többsége traumatizált. Az óvárosban nyoma sincs komoly javítási munkálatoknak, az újjáépítésről nem is beszélve. Gyakorlatilag egy szellemváros, eltekintve a hadseregtől és néhány embertől, akik megpróbálják eltakarítani a törmeléket a házaikból. Legalább fél tucat IS harcos oszladozó tetemét láttam az egyházi épületek romjain. Az a tény, hogy még mindig ott hevernek, bár az óvárost már 2017 nyarán jórészt megtisztították az iszlámistáktól, mutatja, hogy az iraki kormány és koalíciós partnerei még mindig nem találtak vissza a normális életbe. A hatóságoknak nyilvánvalóan nem fontos, hogy visszatérésre ösztönözzék a lakóhelyüket elhagyni kényszerült keresztényeket. Közel 2000 éves keresztény jelenlét után Moszulban úgy tűnik, hamarosan egyetlen keresztény sem marad. Ami az elűzött szunnitákat illeti, kétséges, hogy visszatérhetnek-e. Bagdadban még élénken emlékeznek rá, milyen lelkesen fogadták az IS-t 2014-ben, és tudatában vannak annak is, hogy a lakosság jelentős része ma is támogatja az IS ideológiáját, annak ellenére, hogy győzelmet arattak fölöttük. Néhány moszuli férfi, köztük egy imám, elmondta nekem, hogy Moszul népességének 10%-a azonosul az IS ideológiájával. Bár ez kisebbség, egy kétmilliós városban mégis nagy szám, ami biztonsági kockázatot jelent a jövőre nézve.
jezidi kisebbség nagyon sokat szenvedett az IS uralma alatt. Mi van velük most?
Szindzsárban nem jártam, de beszéltem jezidi hívőkkel. Az a benyomásom, hogy ott sokkal súlyosabb a helyzet, mint a keresztény városokban és falvakban. A különféle politikai célú fegyveres csoportok egymással versengenek, és egyikük sem törődik a jezidikkel. Csak pár elűzött jezidi tért haza. A helyreállítás és az újjáépítés sem kezdődött meg. A jezidik többsége szintén traumatizált, nők és gyerekek ezrei tűntek el. Páran attól tartanak, hogy az elveszett jezidi gyerekek többsége moszuli menekülttáborokban lehet, ahol „adoptálták” és iszlámizálták őket.
Mit kell tenni, hogy Irakba visszatérjen a rend és a béke?
Az IS bukása egyedülálló lehetőség, hogy beköszöntsön a stabilitás új korszaka, ahol minden iraki, vallási és kulturális identitástól függetlenül, békében és méltóságban élhet. De ez csak akkor fog megtörténni, ha az iraki állam megerősödik, mindenki számára bevezetik az egyenlő polgárjogokat, és tiszteletben tartják a nemzetközi emberi jogi normákat. Ez azonban önmagában nem elég. A külföldi hatalmaknak föl kell adniuk rendszerváltó politikájukat, és abba kell hagyniuk azt a gyakorlatot, hogy Irak és Szíria területén helyettesítő háborút (proxy war) vívnak. Ehelyett gyorsan jelentős összegeket kell biztosítani az újjáépítéshez. Ha ezek a súlyos feltételek teljesülnek, Ninive tartomány és az ország többi része esélyt kap. De ha nem, az Irakban uralkodó viszonylagos nyugalom valószínűleg csak a következő vihar előtti csönd lesz.
Több kormányzati tisztviselővel is találkozott. Milyennek látja az együttműködési készséget a CSI-jal és más szervezetekkel?
A bagdadi hivatalnokok nagyon udvariasan fogadtak. Nyílt és konstruktív tárgyalásokat folytattunk. Elsősorban a kisebbségek helyzetét vitattuk meg. Az egyik téma egy konferencia volt, amit már hónapokkal ezelőtt meg akartunk tartani, hogy megismerjük a kisebbségi képviselők véleményét, ami aztán bekerülhet a kormány újjáépítési programjába. A találkozókon az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a magas rangú tisztviselők szerint egy ilyen konferencia elengedhetetlen a nemzeti stabilizációhoz. Más találkozókon azonban úgy éreztem, a kisebbségek bevonása a közös jövőkép kialakításába nem elsőrendű fontosságú. A miniszterelnök remélhetőleg hamarosan időt szentel a témára, és kormánya minden tagjának egyértelművé teszi, hogy a kisebbségi kérdés konstruktív és erőteljes kezelése nemcsak a kisebbségek érdeke, hanem nemzeti érdek is, éppen azért, mert sok kisebbség él az úgynevezett vitatott területeken.
Ön sok országban járt a CSI munkatársaként. Hogy látja a világ segélyprogramjait általában és mi az iraki segélyek különleges jellemzője?
Nem általánosíthatjuk a segélyprogramokat. Nyilvánvaló, hogy néhány kulcsfontosságú az élet megmentése vagy az életminőség javítása szempontjából. Ezek segítik az országokat abban, hogy teljesítsék a polgárokkal szembeni alapvető kötelességüket. De mindannyian tudjuk, hogy a segélyprogramok Irakban és a világ más részein sem mentesek a korrupciótól és a hibáktól. Minél gyöngébb az állam, annál nagyobb a korrupció és a hatástalanság. A 2003-as iraki háború óta rendkívül gyönge az iraki állam. De már megmutatkozik az ereje, és csak remélhetjük, hogy a fejlődés fölgyorsul.
A többi állam emberi jogi és humanitárius programjai mögött politikai célok is vannak. Mit tehetünk ezzel?
A legtöbb humanitárius segélyprogramot államok vagy alapítványok finanszírozzák, amelyeknek közös az érdekük a mindenkori állammal. Az adományozó állam általában befolyásoló eszközt lát a humanitárius segélyben (soft power). Elkerülhetetlen, hogy a humanitárius segélyeket politikai célokkal kapcsolják össze. Néha a politikai szándék átlátható és összhangban áll a kedvezményezettek törekvéseivel. De nem mindig. Legrosszabb esetben az államok az NGO-kat használják föl hírszerzési tevékenységük álcázására. Ez rendkívül káros azokra az NGO-kra nézve, amelyek a civiltársadalom valódi arcát mutatják, hisz nagyon rossz fényt vet rájuk.
CSI-Magyarország – Vizi Péter
Izrael szisztematikusan, kocsiról kocsira támadta egy segélyszervezet munkatársait →
Az iraki ellenállás az amerikai csapatok azonnali távozását követeli →
A gázai keresztények keresztutat járnak →
