Egyiptom

2015. 10. 27.

Egyiptomi választások első szakaszának döntő fordulóját tartják ma



A parlamenti választások első szakaszának kétnapos döntő fordulóját tartják ott ahol előzőleg egyik jelöltnek sem sikerült megkapnia a szavazatok több mint felét.

Az észak-afrikai országban két szakaszban tartanak parlamenti választásokat.

A Nílus-delta nyugati felén és a fővárostól délre zajló választások első fordulóját október 18.-án és 19.-én tartották. Az ország többi részén és Kairóban november 22.-én és 23.-án lesz megtartva. A végleges eredményeket várhatóan december elején hozzák nyilvánosságra. – közölte az MTI.

Abd Al-Fattah Al-Sisi elnök 2013 óta parlamenti ellensúly nélkül elnöki határozattal irányította az országot. Az általa nemrég hozott választási törvények szerint az 596 parlamenti mandátum 75 százalékát (447 mandátumot) egyéni képviselők töltik majd be, s mindössze 120 hely, azaz 20 százalék oszlik meg a különböző pártkoalíciók listái között. A fennmaradó 29 helyre az államfő közvetlen jelöltjei kerülnek.

A mostani szakasz jelöltjei közül mindössze négynek sikerült az elő fordulóban parlamenti mandátumot szereznie. A többi körzetben a mai második fordulóban dőlnek el a mandátumok.

Az első szakaszban kimagaslóan az elnököt támogató Szeretettel Egyiptomért nevű pártkoalíció jelöltjei végeztek az első helyen. Samah Seif Al-Jazal volt hírszerző tiszt által vezetett koalíció kapta meg a mostani körben elnyerhető mind a hatvan listás mandátumot.

A legnagyobb pártkoalíciók már jó előre feltétlen támogatásukról biztosították az államfőt, a baloldali és liberális pártokat magában tömörítő koalíciós lista visszalépett a választásoktól, a 2011-es voksolás győztese, az időközben terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Muszlim Testvériség iszlamista szervezet pedig eleve hiányzott a színről.

Orientalista.hu – Zenobia

Címkék: , , ,






Back to Top ↑