Törökország

2016. 08. 08.

Egymillióan tüntettek Erdogan melett



Nagyszabású tüntetés tartottak vasárnap Isztambulban az államfő, Recep Tayyip Erdogan felhívására, hogy elítéljék a múlt hónapban történt sikertelen katonai hatalomátvételi kísérletet.

Több százezren gyűltek össze a tüntetés kezdetére a város déli részén, a Márvány-tenger partján található Yenikapi téren. Sokan török lobogót terítettek magukra, illetve olyan, az elnököt éltető feliratokat vittek magukkal, mint például: „Isten ajándéka vagy, Erdogan”, és „Add parancsba, hogy haljunk meg, és mi megtesszük”. A teret szintén török zászlók és Musztafa Kemal Atatürköt, a modern török állam alapítóját ábrázoló poszterek díszítették.

 A július 15-i puccskísérlet nyomán a török hatóságok több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe, és a megtorlás elbocsátás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában már 60 ezer emberre terjed ki. Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot és híveit vádolja a hatalomátvételi kísérlet kitervelésével. Gülen viszont váltig állítja: semmi köze a puccskísérlethez, amelynek során 246 ember vesztette életét – nem számítva 104 puccsista halálát – és több mint kétezren sebesültek meg.

 

 

A demonstrációt, amelynek a „demokrácia és a mártírok menete” nevet adták, az Erdogan-támogatók szerte az országban, valamint több külföldi városban rendezett és három hete tartó éjszakai tüntetéseinek lezárásaként hirdették meg. Mintegy kétszáz hajóval és több ezer autóbusszal szállítottak résztvevőket a tüntetésre.

Egységbe kovácsolja a törököket

Erdogan a vasárnapi tömegtüntetés előtt a török médiában közzétett nyilatkozata szerint azt mondta: a demonstráció a török nemzet egységét fogja jelképezni. A tüntetésen a kormányoldal és két török ellenzéki párt magas rangú politikusai is részt vesznek, köztük Kemal Kilicdaroglu, a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke és az ultranacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetője, Devlet Bahceli. A rendezvényt, amelynek fő szónoka maga az államfő lesz, az ország minden tartományában kivetítőkön élőben közvetítik.

A rendezvényt mintegy 15 ezer rendőr biztosítja.

Összpárti összefogás

Több évtized óta ez az első olyan megmozdulás, amelyen vezető ellenzéki pártok is támogatásukat fejezték ki a kormány mellett.

„Az egyetlen út, hogy a puccsoknak elejét vegyük, a Köztársaság értékeihez való visszatérés. Ezeknek az értékeknek, amelyek egyesítenek minket, hangot kell adnunk a Yenikapin” – írta egy Twitter-üzenetben a kemalista, szekularista CHP-t vezető Kilicdaroglu. A gyűlésen elmondott beszédében úgy vélekedett: a meghiúsult puccskísérlet „új ajtót nyitott meg a kompromisszumok előtt” a török belpolitikában és „új Törökországot” hozott el. A CHP-elnök egyúttal amellett szólalt fel, hogy a politikát nem szabad bevinni a mecsetekbe, a bíróságokra és a kaszárnyákba.

Hukusi Akar, a török hadsereg vezérkari főnöke a puccsban részt vevő „árulók” „kemény megbüntetését” helyezte kilátásba és köszönetet mondott a civil lakosságnak, hogy részt vett a puccskísérlet leverésében.

Orientalista.hu  – MTI

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑