Keresztények

2018. 05. 20.

Együtt ünnepelték a Ramadant



Muszlimok, zsidók, katolikusok, buddhisták és mások gyűltek össze a brüsszeli Keresztelő Szent János templomban, hogy megünnepeljék a muzulmán böjthónap, a Ramadan kezdetét. A közös megemlékezés a Polgárok nevű Egyesület ötlete volt.

“Mindnyájan készek vagyunk tenni azért, hogy megvalósuljon a muszlimok, a keresztények, a zsidók, harmonikus együttélése.”

 – mondta Jacques Hanon atya A Keresztelő Szt. János templom plébánosa.

“Azért választottuk a Ramadán szent hónapját, a megbocsátás és a megosztás hónapját erre a társas együttlétre, hogy megmutassuk a világnak: a muszlimok nem mind terroristák” – mondja Lahcen Hamouch, az egyesület elnöke.

“Mindnyájan készek vagyunk tenni azért, hogy megvalósuljon a muszlimok, a keresztények, a zsidók, a hívők és nem-hívők harmonikus együttélése.”

A katolikus templom a Ramadán első napjának estéjén adott otthont a különleges találkozónak.

A gyülekezet lelkésze, Jacques Hanon atya dicséri a kezdeményezést, és azt mondja: a mai este jó példa rá, hogy együtt képesek vagyunk erőt mutatni és ellenállni az ördögi erőknek, leküzdeni a félelmet, elutasítani az erőszakot, a gyűlöletet és a megkülönböztetést.

Az egyesület és a templom a marokkói konyha remekeivel vendégelte meg az egybegyűlteket.

Evelyn Haberfield, a brüsszeli zsidó közösség képviselője szerint az ilyen esti összejöveteleknél aligha van jobb alkalom a beszélgetésre, az ismerkedésre a legkülönbözőbb vallású, gondolkodású emberekkel. “Nincs ennél semmi kellemesebb” – állítja.

Orientalista.hu – Euronews

, , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com