Jemen

2015. 12. 21.

Eredménytelenül ért véget a jemeni béketárgyalás



Eredmény nélkül zárultak a Jemenről szóló béketárgyalások a svájci Macolin nevű üdülőfaluban. A tűzszünet ellenére a harcok tovább folynak.

A svájci egyeztetések jelentették eddig a legnagyobb esélyt arra, hogy véget érjen a kilenc hónapja tartó erőszak Jemenben.

Az ENSZ jemeni különmegbízottja azt mondta, egy esetleges megállapodás kereteit már kidolgozták, amely tartalmazza a legfontosabbakat, abban bízik, hogy a felek tárgyalásra alkalmasnak találják. A megállapodás tervezetének számos olyan pontja van, amely a most még egymással meglehetősen vizalmatlan feleket is megnyugtathatja.

 Márciusban a jemeni lakosság élünkön a Húszi Mozgalommal elzavarták Mansour Al-Hadi ex-elnököt a hatalomból. A volt elnök Szaúd-Arábiába menekült.

Pár héttel később Rijad főként arab és muszlim országokból egy katonai szövetséget hozott létre, és háborút indított a jemeni népi milíciák és a Húszik ellen. A szaúdiak mindenáron a volt elnök hatalmát akarják visszaállítani. Ehhez minden eszközt kihasználnak, még a helyi Al-Kaidát is a volt elnök csapatainak a soraiba állították.

Az svájci béketárgyalások alatt Jemenben annak ellenére, hogy fegyverszünet van érvényben, heves harcok voltak. Az elmúlt három nap alatt közel 80-an haltak meg az összecsapásokban a szaúdi határhoz közeli Haddzsa tartományban.

Egyelőre nem tudni, hogy a tűzszünet megújításáról egyetértésre jutottak-e a felek. Diplomáciai információk szerint a tárgyalásokat január közepén Etiópiában folytatják.

A Szaúd-Arábia által vezetett Jement sújtó katonai támadásokban március óta több mint hatezer ember vesztette életét.

Orientalista.hu – Zenobia

Címkék: , , ,






Back to Top ↑