Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2017. 04. 13.

Ezért lett fekete sereg az Irakban harcoló amerikaiakból

2017. 04. 13.

Az amerikai „katonai tanácsadók” átvették a „legkülönlegesebb iraki alakulat” (CTS) fekete egyenruháját, hogy elvegyüljenek a moszuli utcai harcok során – számol be a Military Times.

A közösségi médiában több kép is megjelent a fekete ruházatú amerikaiakról. És míg gyakori, hogy az amerikai speciális egységek feketében legyenek, addig a mostani fejlemények egyedülállóak – írják.

Moszul ostroma alatt dobták félre a genfi konvenciókat.

A váltás demonstrálja, hogy milyen közel is kerültek az amerikaiak a harcokhoz Moszulban, amióta Trump elnök felszólította a Pentagont, hogy további csapatokat vessen be az IÁ ellen. Ezzel egy időben rámutat azokra a ritkán tárgyalt taktikai elemekre, melyeket a speciális egységek alkalmaznak a „terrorizmus elleni háború” során – írják.

Az egységek vezetői döntenek arról, hogy milyen egyenruhát kell a katonáknak viselni egy bevetésen – nyilatkozták bagdadi amerikai tisztségviselők a szakportálnak. Ezenfelül felhívták rá a figyelmet, hogy a háború törvényei szerint meg kell különböztetniük magukat a harcolóknak a civilektől.

Konvenciók és válaszcsapás

Az 1949-es genfi egyezmény meghatározza, hogy a megkülönböztető jegyeknek (jelvények) milyennek kell lennie – mondta el Jeffrey Addicott. Ugyanakkor Amerika ellenségei, különös tekintettel az Iszlám Államra, fittyet hánynak a konvenciókra – jelentette ki a szakember, aki jelenleg egyetemen oktat, 15 éven keresztül pedig jogi tanácsot adott az amerikai katonaság összes különleges egységének. Hozzátette, hogy ehhez alkalmazkodtak az amerikai alakulatok.

„A modern hadviselés során az egyenruháink már elrejtik a megkülönböztető jegyeket, hogy megóvjuk katonáinkat az ellenség támadásaitól” – emelte ki.

Ezt követően sorra veszik a főként Twitteren terjedő képeket az amerikai katonákról, kiemelve, hogy a felszerelésükön kívül egy-két „nyugati jegytől” (mint a nagy felvarrt zászlók) nem lehet őket megkülönböztetni iraki társaiktól.

Jelvények és lefejezés

A jelvények leszedésével az amerikai katonák normál esetben veszélybe sodornák magukat, hiszen ezzel megszűnnek „jogos ellenséges hadviselők” lenni, de ez jelen esetben nem igazán számít. „Hiszen olyan ellenségről beszélünk, akik megkínoznak és lefejeznek embereket” – tette hozzá Addicott.

Álca és bosszú

Különféle okai vannak a gyakorlatitól a politikaiig, hogy az amerikai egységek álcázzák magukat – mondta el Clint Emerson volt NAVY Seal. Mindig kényes ügy, ha amerikai katonák földi bevetésen vannak, de ha úgy öltöznek, mint a CTS, az meggátolhatja, hogy bosszúcsapást mérjenek az USA bevetésen lévő egységeire. Ezenfelül rejtve marad, hogy hány amerikai van éppen a helyszínen, de a „baráti tűz” elkerülését is segítheti – tette hozzá a szakember.

Az írás röviden bemutatja a „legkülönlegesebb iraki alakulatot”, melyet évek óta képeznek amerikai speciális alakulatok. A CTS, mely egyenesen az iraki miniszterelnöknek jelent, vitathatatlan érdemeket szerzett több város felszabadításában, mint Falludzsa és Ramádi.

Felidézik Joseph Martin vezérőrnaggyal készült korábbi interjújukat, aki a Moszuli nehézségeket vázolta. Az iraki koalíciós földi egységek parancsnoka kiemelte, hogy az Iszlám Államnak két éve volt Moszulban, hogy titkos raktárakat és alagutakat ássanak, valamint hogy kiválasszák bázisaikat. A becslések szerint még 2000 harcos lehet a városban, akik ismerik a terepet és hajlandóak kihasználni a lakosságot.

A város bevételével kapcsolatban ugyanakkor óvatosan fogalmazott, de mindenképpen sikert ígért Martin.

Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑