Irak

2016. 02. 05.

Falat építenek Bagdad köré



Falat építenek, valamint árkot ásnak az iraki főváros, Bagdad köré, hogy elejét vegyék a terrortámadásoknak és csökkenthessék az ellenőrzőpontok számát a városon belül – jelenti az MTI.

Saad Maan, az iraki belügyminisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy a fal nagyjából 100 km hosszú lesz, Bagdad északi és északnyugati részét fogja körülölelni, a belvárostól mintegy 30 km távolságban. Az építmény 3 méter magas lesz, az árok mélységéről és szélességéről a tisztviselő azonban nem nyilatkozott.

A belügyminisztérium nyilatkozata szerint ezzel a lépéssel hat hónap alatt felére csökkenthetik a városon belül felállított ellenőrzőpontok számát, ez által pedig több ezer katona és rendőr szabadulna fel, akiket máshova át lehetne csoportosítani, valamint a forgalom is felgyorsulhatna.

Bagdadban egyébként nem ez az első fal, amit, amit emeltek – a legfontosabb állami épületeket, valamint a külföldi nagykövetségeket csoportosító diplomáciai negyedet, illetve több lakónegyedet is hasonló védművek segítségével őriznek.

Irak fővárosában a terrortámadások szinte mindennaposak, csak idén januárban 299 civil vesztette életét és további 785 sebesült meg robbantások és lövöldözések során az ENSZ adatai alapján.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com