Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Haditudósítás

2016. 06. 19.

Falludzsa: a kormányerők kezén a központ kórház

2016. 06. 19.

Az iraki hadsereg elfoglalta szombaton a legnagyobb helyi kórház épületét Falludzsa városában, amelynek központját előző nap hódította vissza az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseitől. A katonák folytatják a hadműveleteket az immár 80 százalékban kezükön lévő város végső felszabadításáért.

Az iraki különleges erők pénteken már kitűzhették a nemzeti lobogót a Falludzsa központjában lévő kormányzati épületegyüttesre, ahonnan heves harcok árán sikerült kiűzni a dzsihadistákat. A hadsereg előzőleg felszabadította a déli városrészt, aminek köszönhetően több mint 30 ezer civil lakos tudott elmenekülni onnan. Félő viszont, hogy Falludzsa központjában még mindig lakosok tízezrei lehetnek, akiket az Iszlám Állam élő pajzsként használhat.

A hadsereg katonái a rendkívüli körültekintéssel közelítették meg a központi kórház épületét, mivel attól tartottak, hogy az IÁ tagjai élő pajzsként használhatják az ott lévő betegeket is. Szombaton azonban a hadsereg erőinek sikerült átvenniük a kórház feletti ellenőrzést, s az épületben nem találtak betegeket.

Haider al-Obeidi dandártábornok, a hadsereg egyik parancsnoka az AP hírügynökségnek elmondta: folytatódnak a harcok a város még dzsihadista kézen lévő negyedeiben, s ezekben a körzetekben az amerikai és iraki harci gépek mérnek csapásokat az Iszlám Állam orvlövészeire és más állásaira. A rendőrök a város már visszafoglalt részében felszedik a dzsihadisták által otthagyott robbanószereket, telepített aknákat. A tábornok szerint a hadsereg a város területének immár 80 százalékát ellenőrzi, a hadsereg most a két északi külváros, Surta és Golán irányában próbál tovább haladni.

Komoly fordulatot várnak tőle

A Bagdadtól alig 50 kilométerre nyugatra található Falludzsát 2014-ben foglalták el a dzsihadisták. Az iraki hadsereg májusban indított nagyszabású offenzívát a város visszaszerzésére. A hadműveletet a levegőből a Washington vezette nemzetközi koalíció és az iraki hadsereg légiereje folyamatosan támogatta.

Falludzsa a második legnagyobb olyan város az országban, amely az Iszlám Állam kezén van. A város visszafoglalásától a kormány fordulatot vár az Irak északi és nyugati területeit megszállás alatt tartó dzsihadista szervezet elleni küzdelemben.

Az AFP szerint a hadsereg „erőre kapott” Falludzsa részleges felszabadításától, és felújította hadműveleteit az IÁ iraki fellegvárának számító Moszul visszavételére.

Aknák után kutatnak az iraki katonák Falludzsában

Elkezdte az aknák és robbanóanyagok felkutatását az iraki hadsereg az Iszlám Állam dzsihadistáitól visszafoglalt Falludzsában.

Haider al-Abadi iraki kormányfő szombaton azt mondta, már ellenőrzésük alatt tartják a várost, bár a rendőrség szerint még számos északi és déli kerületet nem tisztítottak meg a terroristáktól. Ahová bevonultak a kormányerők, ott fegyverek, robbanószerek és házi készítésű bombák után kutatnak.

Az Egyesült Államok úgy becsüli, hogy a magát Iszlám Államnak nevező szélsőségesek már elvesztették a 2014-ben elfoglalt területük csaknem felét.

Orientalista.hu – (MTI, Euronews)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑