Cadmus fordítás Cadmus
Gazdaság

2015. 07. 23.

Fennállása óta egy trillió dollár kárt okozott az Iszlám Állam

2015. 07. 23.

Ezer milliárd dollár értékű kárt okozott a vahabita terrorszervezet az arab országok gazdaságában.

Közel egy éve kiáltotta ki magát államnak az Iszlám Állam Irakban és Levanteában nevű terrorszervezet, azóta nemcsak Irakban és Szíriában tevékenykedik hanem áterjedt Gázába, Egyiptomba, Líbiába, Tunéziába  és Algériában is zászlót bontott az ISIS helyi szervezete.

Az arab nyelvű Zawia gazdasági lap szerint a terrorszervezet fennállása óta több mint ezer milliárd dollárnyi kárt okozott az arab államok gazdaságában.

A becsült adat kiterjed terrorszervezet által okozott károkra és pusztításokra értékeire, illetve  országok kieső bevételekről ad beszámolót ami főként az olajeladásból, turizmusból, és az iparból származott.

Ezzel szemben Szaúd-Arábia,Katar, és az Egyesült Arab Emirátusok akik a különböző terrorszervezetek főszponzorai 40%-al megemelték a fegyvervásárlásra szánt kiadásokat.

Az Iszlám Állam és a többi terrorszervezet legfontosabb bevétele az országok olajmezőiből kitermelt kőolaj eladásából eredt, amit  különböző közvetítőcsatornákon keresztül  bonyolítanak le majd juttatnak el a török, izraeli és nyugati felvásárlóknak.

A másik fontos bevételük a múzeumokból, templomokból, és mecsetekből, kifosztott műkincsek eladása, aminek a nyomai szintén nyugat fel vezetnek.

A terrorszervezetek fennállása óta virágzik a térségben a drog, fegyver, szerv és emberkereskedelem és a szexrabszolga turizmus is.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

,




Back to Top ↑