Egyiptom

2017. 04. 30.

Ferenc pápa beszéde a kopt katolikus papokhoz és szerzetesekhez: Éljetek gazdag örökségetekből!



Ferenc pápa szombaton délután három órakor a Nagy Szent Leó pápáról nevezett kairói nagyszemináriumban találkozott az egyiptomi kopt katolikus papokkal, szeminaristákkal és a megszentelt élet képviselőivel. A 89 milliós észak-afrikai ország 0,31 százaléka kopt katolikus, 213 ezer lélek, akik a hatalmas méretű országban 15 egyházkerülethez tartoznak.

A 213 plébánián és 74 egyéb lelkipásztori centrumban összesen 494 pap dolgozik 16 püspök irányítása alatt. Nagyban segíti főként az oktató-nevelő és a karitász munkát a 727 szerzetes nővér szolgálata. Kicsi, de erős és infrastrukturálisan jól szervezett a kopt katolikus egyház.

A kopt katolikus egyház „kovász” Egyiptomban Isten Országa számára

Ferenc pápa a kopt katolikus egyházban szolgáló személyekhez intézett beszédében „kovásznak” nevezte őket, akiket az Isten ezen az „áldott Földön” azért használ, hogy az ortodox testvéreikkel közreműködve, gyarapodjék az ő Országa. Köszönetet mondott mindennapi munkájukért, amit sokszor nehéz körülmények között kell folytatniuk. Mi tiszteljük a Szent Keresztet, mely az üdvösségünk eszköze és jele. Aki elmenekül a Kereszttől, elmenekül a Feltámadástól is! – szögezte le a pápa, majd Jézus bíztatását idézte: „Ne félj te kisded nyáj, mert úgy tetszett az Atyátoknak, hogy nektek adja az Országát” (Lk 12,32). Tehát hinni kell, tanúságot tenni az igazságról és magot vetni, aztán művelni, anélkül, hogy a termést várnánk. Valójában ugyanis mi egy sereg más ember magvetését aratjuk, akik nagylelkűen szolgáltak az Úr szőlejében.

Az elbátortalanítás számos motívuma, a rombolás és ítélkezés számos prófétájának negatív hangja mellett Ti vagytok a pozitív erő, ti vagytok a só és fény ennek a társadalomnak a számára, ti vagytok a mozdony a szerelvény elején. Mindez akkor lehetséges, ha a megszentelt személy nem enged a kísértésnek, mellyel nap mint találkozik az útján. Ferenc pápa a továbbiakban hét ilyen kísértést azonosított.

Az első annak a kísértése, hogy sodródunk, ahelyett, hogy vezetnénk.

A jó pásztor kötelessége, hogy vezesse a nyájat zöld fűre és friss forráshoz. Nem engedheti meg azt, hogy csalódás és pesszimizmus vonszolja. Ezzel szemben legyen tele kezdeményezésekkel és kreativitással. Legyen kész simogatással vigasztalni. Az Úr iránti hűségünk ne függjön az emberi hálaadástól, mert a mi Atyánk lát a rejtekben is!

Kerüljétek az állandó panaszkodást! – folytatta a pápa. Könnyű ugyanis a másikat vádolni az elöljárók hiányosságaiért, az egyházi vagy társadalmi körülményekért, vagy éppen a gyér lehetőségekért. De az Istennek szentelt személyt felkenték a Lélek kenetével, így minden akadályt átalakít alkalmas lehetősségé, nem pedig a nehézséget vádakká! Aki lamentál, aki állandóan panaszkodik, az valójában nem akar dolgozni.

Ezért az Úr így buzdít: Erősítsétek meg a lankadt kezeteket és az erőtlen lábatokat!

Tartózkodjatok a pletykától és az irigykedéstől!

Komoly gond, ha egy felszentelt személy, ahelyett, hogy a kicsiket segítené a növekedésükben és örvendezne a testvérei sikereinek, hagyja, hogy az irigység uralkodjon rajta és ő maga másokat megsebez a fecsegésével. Amikor pedig, ahelyett, hogy növekedne, másokat fog vissza a gyarapodásukban, ahelyett, hogy jó példát adna, kisebbíti mások értékeit. Az irigység egy rákos betegség, mely rövid idő alatt minden testet lerombol – intett a pápa.

A másokkal való összehasonlítás kísértése kapcsán a pápa kiemelte: A gazdagság a különbözőségben áll és mindannyiunk egyediségében. Amikor magunkat a nálunknál jobbakhoz hasonlítjuk, akkor az neheztelésre indít, ám ha magunkat gyengébbekhez mérjük, az gőgre és lustaságra vezet. Aki önmagát örökké másokhoz méri, az lebénítja magát. Éppen ezért tanuljunk Pétertől és Páltól, akik a karizmák különbözőségét élték meg a meghallgatásban és a Lélek iránti engedelmességben.

A fáraói lelkület kísértése, mely valójában a szív megkeményítése, bezárkózás az Úr és a testvérek előtt. Ilyenkor a másik felett érezzük magunkat, miközben lealázzuk őket, puszta önhittségből. Ez kezdettől fogva megkísértette az apostolokat, amikor kitűnni akartak.

Az egyénieskedés kísértése benne van az ismert egyiptomi közmondásban: Én, és utánam a vízözön! Az önzők kísértése ez, akik útközben célt tévesztve, csak magukra gondolnak. Az egyház ellenben a hívek közössége, Krisztus teste, ahol az egyik tag üdvössége a másik tag üdvösségétől függ.

Annak a kísértése, hogy iránytű és cél nélkül járjunk. Ekkor a felszentelt elveszti az identitását, azt sem tudja, hogy fiú vagy leány. Megosztott szívvel él Isten és evilág között, elfelejti az első szeretetét, így cél nélkül járkál, és ahelyett hogy másokat vezetne, szétszóródik. A ti identitástok ellenben – szólt a pápa az egyiptomi papokhoz és szerzetesekhez –, nemes és ősi gyökereitekben rejlik, hogy katolikusok vagytok, vagyis az egy és egyetemes egyház része!

Nem könnyű ezeknek a kísértéseknek ellenállni, de ha Jézus kérése szerint belegyökereződünk a szőlőtőbe, vagyis Krisztusba, akkor élők és termékenyek maradunk. A Szentatya felidézte Egyiptom ősi monasztikus hagyományát, mely példaképül szolgált a későbbi szerzetesség számára, majd a Szent Család áldását és oltalmát kérte a jelenlévők, az egész ország és minden lakosa számára.

Orientalista.hu – Radiovaticana

Címkék: , , ,






Back to Top ↑