Haditudósítás aleppoi hőerőmű

2016. 02. 21.

Fontos területeket foglaltak vissza az Iszlám Államtól



Az Aleppói hőerőmű és a stratégiai Al-Masszabah település  ismét a kormány elllenőrzése alá került Szíriában.

A Tigris Alakulatok elfoglalták az Aleppoi Hőerőművet Aleppo tartomány keleti területén

A Szíriai Arab Hadsereg elit egysége, a “Tigris Alakulatok” a Nemzetvédelmi Erők (NDF) teljesen ellenőrzésük alá vonták az Aleppoi Hőerőművet miután több napig véres harcot vívtak az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” terrorszervezet fegyvereseivel Aleppo tartomány keleti területén.

Ma korán reggel a félelmetes, jól kiképzett elit egység elfoglalta Umm Turajkijah és Balat falvakat az erőműtől nyugatra, így bekerítve a 800 ISIS terroristát, akik korábban a kormányerőket támadták Al-Szafira stratégiai városánál és a közeli Tal Aran faluban.

Az ostromgyűrűbe fogott 800 ISIS terroristának sem menekülési útja, sem utánpótlási vonala nem maradt; katonai nyelven kifejezve lehetőségeik behatároltak: megadás vagy halál.

Egy másik összefüggésben: Szíria egykori gazdasági központjának megmaradt lakói most szabadabban lélegezhetnek, ha a hőerőművet újra üzembe helyezik, ezzel lehetővé válik ellátni őket elektromos árammal, amely egy tisztesebb megélhetést biztosít a több mind két évig tartó súlyos áram és vezetékes vízszolgáltatás hiánya után.

Az 555. Dandár és a palesztin ellenállás tovább harcol az “Iszlám Állam” terrorszervezet ellen Al-Rakka tartományban; Al-Masszabah település megtisztult

páncéltörö

9K111 FAGOT páncéltörő rakétaindító berendezés látható.

A Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztály, 555. Dandára és szövetségesei (a Liwa Szukkur Al-Szahra különleges műveleti egység, a Liwa Al-Kudsz palesztin ellenálló szervezet és a Nemzetvédelmi Erők Goláni Ezrede) tovább szorították vissza az ISIS terrorszervezet fegyvereseit Al-Rakka tartomány délnyugati részén a Tabaqa Katonai Repülőtér felé.

A kormányerők kemény harcok után felszabadították Al-Masszabah települést a stratégiai fekvésű Zakijah sivatagi város közelében. A Zakijahban vívott harcok még nem fejeződtek be, az említett falun kívül a hadsereg és a palesztin ellenállás (Jeruzsálemi Dandár) harcosai elfoglaltak két magaslati pontot is a város körül (a 4. és 5. számú katonai pontokat).

A Zakijahban meghúzódó ISIS kontingens megsemmisítéséhez szükség van minden magasabban fekvő helyszín, dombtető ellenőrzésére a város körül.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑