Lapszemle

2018. 01. 08.

Forradalmi vágyálmok



Közel negyven év után sem teljesült az amerikaiak, az izraeliek és a szaúdiak nagy álma: az Iráni Iszlám Köztársaság alapjai továbbra is stabilak, és az atlantista politikusok minden biztatása ellenére sem tört ki egy újabb színes forradalom. Pedig ha csak a nyugati sajtó szalagcímeit olvastuk volna, ez lett volna az egyetlen logikus végkimenetele annak a tüntetéssorozatnak, amely december végén tört ki a közel-keleti országban.

A demonstrálók eleinte csak az áremelések ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen fordultak. A tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban több mint húszan vesztették életüket, a hatóságok százakat vettek őrizetbe. S bár az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka kemény retorziókkal fenyegette meg a tüntetőket, végül ezekre mégsem volt szükség: szerdára gyakorlatilag véget értek a tiltakozások.

A Közel-Kelet régi nagy játékosai természetesen mindent megtettek, hogy ez ne legyen így. Donald Trump amerikai elnök kedvenc kommunikációs csatornáján, a Twitteren többször is figyelmeztette Teheránt, máskor a tüntetők mellett lépett fel. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő sem maradt ki az üzengetésből, sok sikert kívánt a demonstrálóknak, és reményét fejezte ki, hogy megbukik a teheráni vezetés. A nyugati fősodrú média a demonstrációk idején elégedetten dörzsölte a tenyerét, a véleményformálók arra számítottak, hogy egy újabb színes forradalom van kibontakozóban. De ez mind semmi a 444.hu szerzőjéhez képest, akit még a tüntetések lecsengése sem ébresztett fel a forradalmi hevületből. Akkora balhé van Iránban, hogy beleremeg a világ egyik legveszedelmesebb rendszere – írta a címben.

Hogy mindez csupán vágyálom, azt már a kezdet kezdetén is sejteni lehetett. Ugyanis a tüntetők – minden ellenkező híresztelés ellenére – viszonylag békések maradtak. Egyszerű, a társadalom peremén élő iráni fiatalok ők, akik a jobb élet reményében vonultak az utcára. Gazdasági nehézségekből akad bőven arrafelé, annak ellenére, hogy a Világbank igen kedvező kilátásokat jelzett előre az országnak. Trump fenyegetése, hogy felmondja a 2015-ben kötött atomalkut, odáig vezetett, hogy az amerikai és az európai vállalatok elbizonytalanodtak, nem tudják, befektethetik-e Iránban a pénzüket. Másrészről az elégedetlenség azért tört ki, mert Irán a modernizációjához elengedhetetlen reformokba kezdett, amelyek középtávon megerősítik regionális hatalmi státusát. Természetesen a sok éve zajló iráni–szaúdi „proxiháború” sem tett jót az ország pénzügyeinek; a szíriai segítség csak egyetlen tétel a sok közül. De ha nem is álltak volna elő ezek a nehézségek, az alapprobléma adott: az iráni lakosság fele 30 év alatti. Még egy szárnyaló gazdaság sem bír el ennyi új munkavállalót.

Az országszerte szétterjedő demonstrációk politikai színezetet kaptak: a tüntetők nemegyszer Haszan Róháni elnök és Ali Hámenei legfelsőbb vezető távozását, sőt halálát követelték. Csakhogy az efféle akciók korántsem jelentik azt, hogy forradalom érlelődne egy országban. Emlékeztetőül: Irán 82 milliós ország, a néhány ezres demonstrációk megítélésénél nem árt figyelembe venni ezeket az arányokat. Az eddigi magas választási részvételi adatok is a vezetés legitimitásáról árulkodnak: márpedig a múlt évi elnökválasztáson az irániak 73 százaléka járult a szavazóurnákhoz. Továbbá az, hogy egy ország lakossága akár politikailag megosztott – és melyik országban ne lennének törésvonalak? –, még nem jelenti azt, hogy a többség rendszerváltást akarna. Ehhez jóval több tényező együttállására lenne szükség. Csak néhány ezek közül: sem a középosztály, sem a hadsereg nem állt a tüntetők mellé, Iránnak ráadásul legalább két nagyhatalom – Oroszország és Kína – a szövetségese. És akkor még nem beszéltünk azokról a külföldi cégekről, amelyeket épp az említett reformintézkedések hoztak helyzetbe az országban: ezek sem hagynák, hogy bedőljön a hatalom. Aki a történelmet ismeri, tisztában van azzal, hogy Iránban nem adottak a feltételek egy forradalomhoz.

Washington is tudja ezt jól, és egyre kétségbeesettebben tapasztalja, hogy a szíriai és iraki háborús fordulattal Irán megkerülhetetlen szereplő lett a régióban. Ezért most az iráni tüntetéseket arra használhatja, hogy további szankciókkal, sőt akár az atomalku felmondásával gyengítse a teheráni vezetést.

Márpedig a világ már számos alkalommal megtapasztalhatta, hogy a puszta retorikai támogatás mögött többnyire nincs semmiféle geopolitikai realitás, csak egyszerű ürügyteremtés, amire hivatkozva aztán olyan „megoldásokat” lehet életbe léptetni, amelyeknek semmi közük nincs az eredeti követelésekhez. Így pedig könnyen lehet, hogy a mostani csodaváróknak, a forradalomváróknak ismét csalódniuk kell – mint az elmúlt négy évtizedben oly sokszor.

Magyar Nemzet – Majláth Ronald

, , , , , , , ,






Back to Top ↑