Európa

2015. 06. 02.

Franciaország: Nem lesz nukleáris megállapodás, amíg az iráni létesítményeknél tiltják a katonai ellenőrzést



Laurent Fabius francia külügyminiszter felszólította a többi tárgyaló felet, hogy legyenek nagyon szigorúak, ha Khamenei ajatollah továbbra is ellenáll az ellenőrzéseknek.

“Franciaország nem fogja aláírni a megállapodást, ha nincs benne egyértelműen lefektetve, hogy bármely iráni létesítménynél, köztük katonai létesítményeknél ellenőrzéseket lehessen végezni”– mondta Fabius a szerdai nemzetgyűlésen Párizsban, és közben sürgette a többi tárgyaló partnert, hogy ők is hasonló álláspontot képviseljenek.

A külügyminiszter egy héttel azután beszélt erről, hogy Irán legfőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah világossá tette, hogy nem fogja engedni, hogy az Iránt képviselő tárgyalók elfogadják, hogy országukban ellenőrzéseket hajthassanak végre katonai létesítményeknél vagy megkérdőjelezzék Irán nukleáris tudósainak munkáját.

A katonai létesítmények ellenőrzéséről szóló vita az mutatja, hogy milyen nagy távolság maradt a két fél között az átfogó nukleáris megállapodás tervezett megkötésének időpontja előtt egy hónappal. Az átfogó egyezség létrejötte leginkább attól függ majd, hogy a diplomaták milyen kompromisszumokra lesznek képesek az utolsó pillanatban.

“Már elmondtuk, hogy nem fogjuk megengedni, hogy a katonai létesítményeinket külföldiek ellenőrizzék” jelentette ki Khamenei ajatollah a múlt héten. “Azt is mondják, hogy engednünk kell, hogy interjúkat készíthessenek a nukleáris tudósainkkal. Ez kihallgatás. Nem fogom külföldieknek megengedni, hogy ide jöjjenek olyan tudósokat kifaggatni, akik a tudomány magas szintjén állnak.”

Fabius azt mondta: “Igen egy megállapodáshoz, de nem olyan megállapodáshoz, amely lehetővé teszi, hogy Irán atombombával rendelkezhessen. Ez a független és békés Franciaország álláspontja.”

Irán és a hat nagyhatalom, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország, elértek egy előzetes keretmegállapodást áprilisban. A megállapodás lényege, hogy olyan szintre korlátozzák Irán urándúsítást, hogy ne lehessen előállítani olyan anyagot, amely a nukleáris fegyverek előállításához szükséges. Cserébe az USA és az EU felold minden nukleáris vonatkozású gazdasági szankciót Irán ellen, miután az ENSZ nukleáris ügynöksége megerősíti, hogy Irán eleget tett a feltételeknek.

A tárgyalások szerdán folytatódtak az osztrák fővárosban, Bécsben. A cél az, hogy megoldásokat találjanak a fennmaradó kérdésekre a végső megállapodás megszületéséhez, amelyet eredetileg június végére időzítettek, de diplomaták azóta azt mondták, hogy a saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy ez a határidő meghosszabbítható legyen.

“Nem vagyunk időhöz kötve, de elkötelezettek vagyunk, hogy egy jó megállapodás jöjjön létre olyan részletekkel, amelyek kedvezőek számunkra, még ha ez hosszú időt is vesz igénybe,” nyilatkozta Abbas Araqchi, egy magas rangú iráni főtárgyaló az iráni állami tulajdonban lévő Press TV-nek, akit Bécsben, az EU főtitkár-helyettese, Helga Schmid köszöntött.

Franciaország amerikai nagykövete, Gérard Araud, tweetjében kedden azt írta: “Célunk az, hogy megállapodás szülessen még a határidő előtt. Valószínű, hogy Irán az utolsó napokig fog várni a kompromisszumokkal, mint márciusban.”

Orientalista.hu – Tia (persianews, Press TV)

Címkék: , ,






Back to Top ↑